Párizs 2024. – Csipes Tamara és Kozák Danuta nem indul együtt Szegeden

MH/MTI
2024. június 2. vasárnap. 16:58

A két, egyaránt többszörös olimpiai bajnok klasszis május elején közösen indult el a Szolnokon rendezett tájékoztatón, és nagy fölénnyel megnyerte a kettesek 500 méteres, olimpiai versenyszámát, ezúttal viszont biztosan nem győznek együtt, mivel Csipes Gazsó Alida Dórával nevezett a szegedi megméretésre, míg Kozák csak egyesben szerepel a rajtlistán.

A jelenlegi helyzethez minden bizonnyal köze van annak, hogy Kozák múlt csütörtökön a Facebook-oldalán súlyos vádakat fogalmazott meg a válogatott négyes felkészítéséért felelős Csipes Ferenccel szemben, ami után a szakember ellen fegyelmi eljárást indítottak, ezzel egyidejűleg ideiglenesen felfüggesztették az edzői tevékenységét.

A 37 éves versenyző bejegyzésében azt írta, hogy Csipes Ferenc „erősen befolyásolt állapotban” masszázs közben, amikor ő „gyakorlatilag meztelen” volt, verbálisan molesztálta és sértegette a legkülönfélébb módokon. Kozák kiemelte, a szakember „három hete bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát (Csipes Tamarát) is.”

Öt nappal később a tréner nevében klubja, a Budapesti Honvéd SE levélben bocsánatot kért, amit Kozák Danuta elfogadott, így az MKKSZ megszüntette a tréner tevékenységének felfüggesztését.

Elolvasom a cikket