A fővárosi és a békásmegyeri önkormányzat karöltve lehetetlenítené el az egyetemi beruházást

MH/ MTI
2024. június 3. hétfő. 19:57

Kiss László (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) és Karácsony Gergely főpolgármester a végleg bezárt kemping előtt tartott sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a területen jelentős és védett régészeti, természeti értékek vannak, illetve ott találhatók azok a források, amelyek a Római strandot táplálják.

A két politikus azt is bírálta, hogy a beruházás terveiről hivatalosan sem a főváros, sem a kerület vezetése nem kapott információt.

Kiss László elmondta: a kemping területe korábban az Óbudai Egyetem alapítványához került. Az alapítvány a közelmúltban azt a tájékoztatást adta, hogy a felgyűlt szemét elszállítását végzik, illetve mentesítik a területet az invazív fafajoktól.

Majd a beruházók – a Római strand közelsége miatt – a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től (BGYH) kértek adatokat a területről, így derült ki, hogy milyen projektet készítenek elő – tette hozzá.

A polgármester ismertette: 110 ezer négyzetméteres betonépületet, 15 ezer négyzetméteres mélygarázst terveznek; az épület oktatási, kollégiumi célokat szolgál majd 15 ezer hallgatóval és 1500 oktatóval.

Kiemelte, hogy veszélyesnek tartják ezt a „gigaberuházást”, amely – fűzte hozzá – nem valósítható meg a természet károsítása nélkül.

Cinikusnak nevezte, hogy Bús Balázs, a Fidesz–KDNP óbudai polgármesterjelöltje a kampányban bejelentette, Óbuda egyetemváros lesz, csak azt nem közölte, hol építik meg a campust.

Karácsony Gergely főpolgármester is azt hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a beruházás tönkreteszi a vízbázist és a természeti értékeket.

Úgy fogalmazott: nem partnerség és nem demokrácia, hogy a főváros és a kerület a BGYH-tól kértek adatok alapján szerzett tudomást a projektről.

Hangsúlyozta, hogy nyitott a felsőoktatás fejlesztésére, de ahhoz „ennél jobb helyet is lehetne találni”. Ez a hely erre nem alkalmas sem a jelenlegi jogszabályok, sem a józan ész szerint – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Kiss László elmondta: ha a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja a projektet, a „lakossági nyomásgyakorlás eszközével” fognak élni.

Elolvasom a cikket