– Tizennégy évvel ezelőtt szinte az új kormány első intézkedései között szerepelt, hogy június 4-ét, a trianoni békediktátum időpontját, a nemzeti összetartozás napjává tegye. Mennyire váltotta be a reményeket az elképzelés?
– A 2010-es választások előtt már egyértelművé tettük, hogy – a nemzetromboló Gyurcsány-korszak után, amikor magyart magyar ellen fordítottak – az egyik legfontosabb célunk a magyar nemzet békés újraegyesítése. Ennek az első, de legszimbolikusabb lépése volt a május 26-i kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadása, amelynek köszönhetően közel egymillió-kétszázezer új magyar állampolgárról beszélhetünk. Nyilván ennél több magyar él az országhatárokon kívül a Kárpát-medencében, de ők azok, akik visszakérték vagy megkapták a magyar állampolgárságot. Ezt követően hoztuk meg a további szimbolikus jogszabályokat, amelyek a nemzetpolitikának egy olyan keretrendszert teremtettek 2010 és 2014 között, amelyben a mai napig tudunk dolgozni. A magyar nemzetpolitikáról gyakran még politikai ellenfeleink is pozitívan beszélnek. Az érintettek pedig azóta a választásokon keresztül elég egyértelmű válaszokat szoktak adni, kilencven százalék felett támogatják a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök tevékenységét, mert a magyarságukba, a Magyarországba vetett hitüket erősítették meg ezek az intézkedések.
– A szimbolikus jelentősége mellett a mindennapok során hogyan vált érzékelhetővé ez a nemzeti összetartozás?
– Ha nem ilyen patetikusan nézzük a kérdést, akkor azt mondhatjuk, hogy a gyermekek a nemzetpolitika legnagyobb haszonélvezői, hiszen ők már Magyarországon és a határainkon túl is ebbe nőttek bele. Ma már sokkal jobban ismerjük egymás településeit, történelmi tájait. Bízom benne, hogy talán még a történelmünket is kicsit jobban ismerjük, mint húsz évvel ezelőtt.
Vonzóak lettek a magyar intézmények
– A fiataloknál tapasztalható felismerés elsősorban a Határtalanul programnak köszönhető?
– Igen, a Határtalanulnak nagy szerepe volt ebben. A program 2011. június 4-én indult el, és azóta körülbelül ötszáznegyvenezer gyermek vett benne részt. Elsősorban magyarországi hetedikesek. Ezek a gyerekek a program keretében nem csupán a Kárpát-medence tájait ismerik meg, hanem találkoznak az ottani kortársaikkal, azzal a magyar élettel, amely Magyarországon kívül van. Nagyon fontos eredményei vannak a határokon kívül indított óvodafejlesztési programnak is, amelynek keretében bölcsődéket és óvodákat építettünk és újítottunk fel szerte a Kárpát-medencében. Ezekből az intézményekből már több mint kilencszázat adtunk át, ezzel nagyrészt biztosítottuk minden magyar és vegyesházasságba született gyermek számára a Kárpát-medencében, hogy ilyen intézményekbe járjon. A fejlesztés sikerét mutatja, hogy szinte minden ilyen intézménybe a többségi nemzetből is íratnak be gyerekeket. Ez annak köszönhető, hogy egyrészt a pedagógiai színvonal is magas, másrészt a gyerekek a 21. századnak megfelelő, korszerű intézményekbe járhatnak. Nemrég Szatmárnémetiben adtam át egy ilyen létesítményt. Büszkék lehetünk arra a teljesítményre, amellyel ezeket az óvodákat és bölcsődéket működtetik, fenntartják a helyiek. De a nemzetpolitikai eredmények között nem csak óvodákról, bölcsődékről beszélhetünk, hanem általános és középiskolákról, művelődési házakról, közösségi központokról, templomokról. A közösségi életnek nincs olyan színtere, amelyet a helyi igények figyelembevételével ne támogatott volna valamilyen formában a magyar kormány az elmúlt 14 év során.
– Egy, egy elmaradottabb vidéken járva ezek a létesítmények különösen feltűnően jelenítik meg az összetartozás eszmevilágát.
– Jó látni, hogy ezek a helyszínek hogyan válnak az ottani magyarság központi találkozóhelyeivé, hogyan mozgatják meg a helyi magyarságot. Fontos, hogy szimbolikus fejlesztéseket nem csak a magyar többségű területeken valósítottunk meg. A második honalapítónak, IV. Bélának a szobrát, aki városi rangra emelte Besztercebányát, szintén a magyar kormány támogatásával helyezhettük el a városban.
Perifériára szorult a magyarfóbia
– Mennyire kellett megküzdeni az utódállamok hagyományos magyarfóbiájával, amely olykor még mindig az ötödik hadoszlopnak tekinti a helyi magyarságot?
– Az elmúlt években inkább csak elvétve találkozhattunk sajtóüzengetésekkel, vagy egy-egy politikus elszigetelt akciójával, megjegyzésével. Inkább azt tapasztalom, hogy még a többségi nemzetekben is megbecsülést váltottak ki a programjaink. Olyan komolyabb konfliktusunk, amely a nemzetpolitikánk megvalósítását nehezítette volna, semelyik kormánnyal, vagy jelentősebb politikussal nem volt. Azt látják, hogy mindegy milyen nemzetiségű lakosságról van szó, a helyieknek segítünk, az előnyöket érzik, hiszen a települések fejlődnek, gazdagodnak ezek révén. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a helyi magyar gazdasági szereplőket is erősítettük szerte a Kárpát-medencében. Olyan gazdaságfejlesztési programok indultak el, elsősorban a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, de a mi szakmai segítségünkkel, amelyek megerősítették gazdaságilag is a magyar vállalkozásokat. Ezeknek nyilván vannak magyarországi és ottani magyar üzleti kapcsolataik, amelyek az egész térségre jó hatással vannak. A hálózatépítés nagyon fontos a gazdaságban, a kultúra, az oktatás, a média vagy a sport területén, ami a hasonló intézményeket, egyházakat, gazdasági szereplőket összefűzi. Próbálunk felülemelkedni azon, hogy 104 éve szétszabdaltak bennünket. Úgy építjük vissza az elvágott idegszálakat, mintha észrevehetetlenek lennének a határok, hogy minden szempontból teljes magyar életet lehessen élni.
– Értelemszerűen mást jelent az utódállamoknak Trianon, és más a magyarság számára. Az eltérő történelemértelmezésen át lehet lépni?
– Folyamatosan igyekszünk úgy fogalmazni, hogy senkinek a történelmi szemléletét, nemzeti önbecsülését ne sértsük meg. Amikor a Kárpát-medencéről beszélünk, akkor mondhatjuk, hogy a régi Magyarország területét értjük ezen, ami 1100 éve a magyarság hazája, akkor is, ha ezt szétszabdalták. De ez nem csak a mi hazánk, hanem a közös hazánk az itt élő szlovákokkal, ukránokkal, ruszinokkal, németekkel, románokkal, horvátokkal, szerbekkel, és sorolhatnám az egyéb kisebb népekig. Az, hogy a Kárpát-medence városai, községei így néznek ki, az nemcsak a magyarság érdeme, hanem minden itt élő és élt ember munkájának az eredménye. Az pedig, hogy itt vagyunk, és meg tudtuk őrizni a nemzetiségünket, az közös sikerünk is, hiszen mindenki ezt az országot védte, vagy építette az 1100 év során. Budapesten beszélgetünk, de ez nem jelenti azt, Budapestről találjuk ki a konkrét fejlesztéseket, nem ráerőltetjük a határon kívül élőkre az elképzeléseinket, hanem az ő kezdeményezéseiket igyekszünk megvalósítani, és ennek érdekében alig akad olyan hét, hogy vagy én, vagy valamelyik munkatársam ne az adott településen folytatná a különböző egyeztetéseket, ne lennénk ott a nemzeti ünnepeken, átadásokon, civil, egyházi vagy önkormányzati eseményeken. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy Budapest jelenlegi arculatához döntő mértékben járult hozzá a teljes Kárpát-medence, annak minden népével együtt. A fővárosunk is egy nagy közös alkotás eredménye. Ezért nincs értelme, hogy egymás ellen szítsunk feszültséget, amint ezt teszi sokszor a hazai balliberális média és némely politikus. Ennek az a következménye, hogy a választások alkalmával óriási pofonokat kapnak. A nemzetpolitika értelme és lényege, hogy teljes nemzetben tudjunk gondolkodni.
Szent László, Rákóczi, Bethlen Gábor értelmezhetetlen lenne
– Az erőfeszítések ellenére azt látni, hogy mindenhol fogy a magyarság létszáma. Mennyire vált ez kritikussá a szórványban élők esetében?
– Az jól látható, hogy a magyarok létszáma az erőfeszítések ellenére Magyarországon, a Kárpát-medencében, sőt az egész világon fogy. Hozzáteszem, a környező népek száma is fogy, ami persze minket nem vigasztal. Ugyanakkor érdemes belegondolni, hogy ha mi az elmúlt másfél évtizedben nem ezt az összetartozásra épülő politikát folytatjuk, akkor milyen lenne ma a helyzet? Meggyőződésem, hogy sokkal rosszabb lenne a kép. Azt gondolom, hogy a történelemben az 1100 év során voltak már olyan mélypontok, amikor újra és újra kellett építkeznünk, és ezekből mindig ki tudtunk jönni. Demográfiai értelemben most is nehéz helyzetben vagyunk, de a családtámogatási rendszernek köszönhetően Magyarországon már látjuk a bíztató jeleket, és érzékeljük ezek pozitív kihatását a határokon túl is. Az összefogásnak és a határon túli magyar szervezetekkel, pártokkal zajló együttműködésnek mutatkoznak az eredményei. Ahol a közösségnek vannak olyan vezetői – akár tömbben, akár szórványban –, akik meg tudják szólítani az ott élőket, képesek értelmes célokat megfogalmazni, azok szép eredményeket érnek el, dinamikusan tudnak fejlődni, és ennek kihatása van a demográfiára is. A nem elhanyagolható részletek mellett a legfontosabb, hogy az emberek gondolkodásában, mentalitásában tudjunk változást elérni, az pedig hosszabb folyamat, mint öt, tíz vagy tizenöt év. Eddig ezen a téren csak részleges sikereket értünk el.
– A már említett romboló balliberális szemlélet főleg itthon hat sokakra. Mit tud azoknak mondani, akik azzal érvelnek, hogy nem kellene a határon túliakat ennyire támogatni, hiszen itthon is lenne mire költeni a pénzt?
– Nem a pénzt visszük oda, hanem közösen megfogalmazott célokat támogatunk. Mi egységes nemzetben gondolkodunk, ők viszont nem. Ha annak a szemléletnek lenne értelme, akkor ki kellene törölni az 1918 vagy 1920 előtti történelmünket. Az ő gondolkodásuk alapján nem Világosnál tettük volna le a fegyvert 1849-ben, hanem mondjuk Battonyán; Dózsának nem Temesváron kellett volna meghalnia, hanem Szőregen. A nagysallói csata elmaradt volna, áthúztuk volna Szőnybe. Nem tudom, hogy Bethlen Gábor az élete munkásságát hol vívta volna ki? Hadd ne folytassam a sort Szent Lászlótól Rákóczin keresztül Sütő Andrásig vagy Kányádi Sándorig. Mi ezeket a forrásokat arra használjuk fel, hogy az egységes magyar nemzetet erősítsük, és erre azért is szükség van, mert az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, ezért sem tehetünk különbséget magyar és magyar között.
