Feszültség, fejfájás és emésztési panaszok

Az álmatlanság, más szóval insomnia a leggyakoribb alvási zavarok tünetcsoportja, amely az elalvás vagy az alvás fenntartásának zavarát, a korai ébredést vagy a rendszeresen nem pihentető, gyenge minőségű alvást foglalja magában.

A felnőtt lakosság körülbelül egyharmada tapasztal álmatlansággal kapcsolatos panaszokat. A betegség előfordulásának gyakorisága nő az életkorral, különösen a hatodik évtizedtől. Az alvási nehézségek mellett legalább olyan fontosak a nappali tünetek is, ezért ez a tünetegyüttes jobban jellemezhető az alvás-ébrenlét zavar kifejezéssel.

Egyénenként változó, hogy mennyi alvásra van szükségünk, de általánosságban elmondható, hogy egy felnőtt ember számára napi hat-nyolc óra, pihentető alvás szükséges.

A leggyakoribb panasz az elalvási nehézség, amelyet átalvási nehézség, majd korai ébredés és visszaalvási képtelenség követ. Az érintettek általában e panaszok keveredését tapasztalják.

Álmatlanság áll fenn, ha az említett éjszakai alvási nehézségek mellett megjelenik a fáradtság vagy rossz közérzet, a figyelem, a koncentrálóképesség vagy a memória romlása, a szociális, munkahelyi vagy iskolai teljesítményromlás, a hangulatzavar vagy ingerlékenység, a nappali álmosság, az energiaszint, a motiváció vagy a kezdeményezőkészség csökkenése, hibák és/vagy balesetek a munkahelyen vagy gépjárművezetés közben, feszültség, fejfájás vagy emésztési panaszok az alvászavarral kapcsolatban, aggodalmak és félelmek az alvással kapcsolatban.

Egy hónapnál rövidebb ideig tartó tünetek esetén átmeneti álmatlanság, egy hónapnál hosszabb ideje fennálló tünetek esetén tartós insomnia áll fenn. Ez utóbbin belül megkülönböztethető a három-hat hónapnál rövidebb ideig tartó vagy az előbbinél hosszabban fennálló álmatlanság.

Amennyiben huzamos ideig tapasztal álmatlanságot, valamint a fentiekben felsorolt nappali tünetek valamelyikét is észleli, keresse fel háziorvosát.

A háziorvos segít a tüneteit okozó probléma felderítésében, és szükség esetén alváslaboratóriumban történő kivizsgálásra vagy más szakorvoshoz irányítja.

Az álmatlanság kialakulásának hátterében többnyire stressz vagy érzelmi problémák, negatív életesemények, szellemi túlterheltség, az éjszakai nyugalmat megzavaró, külső körülmények vagy az alvást tartósan megrövidítő munkabeosztás (váltott műszak), esetleg jet lag húzódik meg.

A rossz alvási szokások (nagy mennyiségű étel fogyasztása lefekvés előtt, lefekvés előtti tévénézés, számítógépezés, okostelefon-használat, lefekvés előtti sportolás, napközben rendszeres szunyókálás, kényelmetlen alvási környezet) szintén vezethetnek álmatlansághoz.

Álmatlanságot okozhat a koffeintartalmú italok késő délutáni vagy esti fogyasztása, mivel a koffein stimulánsként viselkedik. A dohánytermékekben található nikotin szintén stimuláns. Az alkohol ugyan segíthet elaludni, azonban megakadályozza, hogy a személy az alvás mélyebb szakaszába jusson, így gyakran az éjszaka közepén okoz ébredést.

Menopauza és terhesség alatt is gyakori az álmatlanság, illetve álmatlansághoz vezetnek az olyan alvászavarok is, mint az alvási apnoé vagy a nyugtalan láb szindróma.

Az elsődleges álmatlanság igen gyakori tünete a vaszkuláris demenciának, amelyet többszöri éjszakai felébredés és napközbeni aluszékonyság kísér. Az idegrendszeri betegségek közül álmatlansággal jár a Parkinson-kór, a sclerosis multiplex, a myasthenia gravis (súlyos izomgyengeség), a fejfájás és az epilepszia is.

Az álmatlanság számos pszichés zavar tüneteként is megjelenhet. A másodlagos alvászavarokat okozó pszichiátriai betegségek közül legnagyobb arányban a depresszió áll a háttérben, amelynek első tünete gyakran éppen az álmatlanság.

Álmatlanság léphet fel továbbá fájdalommal vagy rossz közérzettel járó szervi betegségek tüneteként, illetve egyes gyógyszerek és egyéb anyagok mellékhatásaként.

Az álmatlanság gyakran társul légzési elégtelenséggel járó állapothoz, magasvérnyomás-betegséghez, szívizombetegséghez, cukorbetegséghez, a pajzsmirigy alul- vagy túlműködéséhez, a gyomor-bél rendszer betegségeihez, mozgásszervi betegségekhez, urológiai betegségekhez, valamint a vese és a máj egyes megbetegedéseihez.

A tartós vagy rendszeresen visszatérő álmatlanság fáradtsághoz, koncentrációs és memóriazavarhoz vezethet, és növeli a balesetek kockázatát. Hosszú távú következményeként akár depresszió vagy szorongás is kialakulhat.

Az álmatlanság továbbá növelheti bizonyos szerek fogyasztásának kockázatát is, továbbá fokozza a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulásának esélyét.

A kezelés háromféle terápiás módozat – az alapbetegség kezelése, valamint az álmatlanság nem gyógyszeres, illetve gyógyszeres kezelése – rugalmas kombinációját jelenti. Az álmatlanságot elsősorban a kiváltó és fenntartó tényezők feltárásával és ezek megszüntetésével lehet befolyásolni. Ha háttérbetegség azonosítható, annak kezelése elsődleges jelentőségű. Ezekben az esetekben – amennyiben lehetséges – az álmatlanságot tünetként célzottan is javasolt kezelni.

Az esetek nagy többségében a probléma az életmód megváltoztatásával és támogató jellegű pszichoterápia alkalmazásával megoldható. A nem gyógyszeres kezelési módok közé tartozik az alváshigiénés tanácsadás, a fényterápia, valamint az alvás korlátozása vagy megvonása. Hatékonyan alkalmazható az alvási elégtelenség kezelésében a kognitív viselkedésterápia, amely a pszichoterápia egyik gyakran alkalmazott módszere. A kezelés az elalvási helyzetben jelentkező éberségi szint növekedésének, az elalvást nehezítő ingereknek és az alvási nehézséget ördögi kör formájában fenntartó gondolkodási jellegzetességeknek a kiküszöbölését célozza.

A gyógyszeres kezelés bevezetése előtt törekedni kell az álmatlanságot okozó alapbetegség, illetve háttérprobléma feltárására. Csak a legvégső esetben javasolt altatószerek legfeljebb néhány hétig történő alkalmazása, átmeneti jelleggel, a nem gyógyszeres beavatkozások hatásának kialakulásáig.

Törekedjen rendszerességre, hogy szervezete egyenletes ritmust vehessen fel. Kerülje a nappali szunyókálást, alakítson ki megfelelő mozgási és étkezési szokásokat, mellőzze az élvezeti szerek használatát, rendszeresen végezzen testmozgást.

Ügyeljen a megfelelő alvási környezet és elalvási szokások kialakítására is.

Elolvasom a cikket