Június 17-én indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra

MH/MTI
2024. június 3. hétfő. 12:32

A kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatottság elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik, így a Gyurcsány-korszakhoz képest ma már egymillióval dolgoznak többen, átlagosan háromszor magasabb fizetésért. A kormány mindemellett 2013 óta töretlen sikerrel hirdeti meg a Nyári diákmunka programot, amelyre idén 3,8 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak – jelentette be hétfői közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A program elsősorban bértámogatással ösztönzi a fiatalok körében lévő munkaerőtartalék aktivizálását a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatásán keresztül, ami érdemben elősegítheti a munkatapasztalat-szerzést a fiataloknál, továbbá kiváló előszobája a későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedésüknek – emelte ki Czomba Sándor.

Az államtitkár ismertette, a kormány a program eddigi tizenegy éve alatt eddig csaknem 300 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta összesen 30 milliárd forinttal.

Bejelentette: a 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező fiatalok június 17-től regisztrálhatnak az idei kiírásra – a korábbi évekhez hasonlóan – a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le.

Az államtitkár arra az újdonságra hívta fel a figyelmet, hogy idéntől az erdőgazdálkodás területén is lehet alkalmazni a cégeknek fiatalokat a programban.

A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi hat órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi nyolc órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.

A 25 év alattiak szja-mentes munkavégzésük után járó keresetükből még több pénzt tarthatnak meg, költhetnek saját céljaikra.

A támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2024. július 1-ével állhatnak munkába. A tervek szerint mintegy 20 ezer fiatal munkába állása valósulhat meg idén a program segítségével. Az augusztus végéig tartó program részletei a foglalkoztatási portálon olvashatók – emlékeztetett az NGM államtitkára.

Elolvasom a cikket