Újabb támadások érték Lengyelországot

MH/ MTI
2024. június 3. hétfő. 18:14
Frissítve: 2024. június 3. 18:18

Az európai parlamenti (EP-) választások lebonyolítása témájában meghirdetett, Tomasz Siemoniak belügyminiszterrel közösen tartott sajtókonferencián Krzysztof Gawkowski kijelentette: a vasárnapi lengyelországi szavazás előtt előfordulhat a választási folyamat destabilizására irányuló kísérlet a virtuális térben. „Körbevesz minket az orosz zászló által fémjelzett dezinformáció” – fogalmazott.

Ebben az összefüggésben Gawkowski felidézte a lengyel állami hírügynökséget pénteken ért incidenst, amikor a PAP kiadásában megjelent egy hír, melyben Donald Tusk kormányfőre hivatkozva július 1-jén kezdődő részleges mozgósításról írtak Lengyelországban. A rövid időn belül törölt anyagot a hatóságok még aznap kibertámadás keretében terjesztett dezinformációnak minősítették.

A lengyel belbiztonsági ügynökségre (ABW) hivatkozva Gawkowski elmondta: a PAP rendszerét az egyik munkatárs fiókján telepített rosszindulatú szoftver felhasználásával törték fel. Az incidens célja pánikkeltés, valamint „a rendszer összezavarása volt” – tette hozzá.

A kormányfőhelyettes beszámolója szerint vasárnap és hétfőre virradóan több incidens is történt Lengyelországban, amelyek „a kulcsfontosságú infrastruktúra elleni összehangolt támadás” jellegét öltötték. Ilyen „kritikus incidensekre” naponta kerül sor – jegyezte meg a miniszter. Lengyelország a kiberbiztonság terén jelenleg „már nem hideg-, hanem bizonyos elemeiben melegháborút folytat Oroszországgal” – jegyezte meg.

Bejelentette: a kormány új kiberbiztonsági beruházásokat tervez, ezért egy „kibervédelmi pajzsot” létesítene több mint hárommilliárd zloty (270 milliárd forint) befektetésével. A projekt célja „különféle intézmények” teleinformatikai biztonságának erősítése, a legnagyobb korszerűsítésre azonban az önkormányzatok szorulnak – fejtette ki. Közölte: két-három éven belül szeretnék megvalósítani a projektet, részben az Európai Unió helyreállítási forrásaiból.

Újságírói kérdésre válaszolva Gawkowski elmondta: a kormány jelenleg nem tervezi, hogy magasabb szintre emelné a közigazgatási intézmények kibervédelmi készültségét. Donald Tusk kormányfő februárban kettes szintre csökkentette a négyfokú skálán az említett kibervédelmi szintet. Előtte, 2022 februárjától Lengyelországban a hármas fokozat volt érvényben.

Elolvasom a cikket