Újra a költészeté a főszerep a kisföldalattin

MH/ MTI
2024. június 3. hétfő. 21:35

A Millenniumi Földalatti Vasút 125 éves évfordulóján, 2021-ben, valamint 2022 adventjén már rácsodálkozhattak az utasok, mennyivel kellemesebben telik a várakozás ideje, ha az utastájékoztatás pár percre hangoskönyvvé változik – olvasható a BKV Zrt. MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mint írják, a BKV idén is csatlakozott a Vers a peronon programsorozathoz, így június 4. és 10., július 15. és 21. és augusztus 19. és 25. között neves művészek előadásában a magyar líra gyöngyszemei hangzanak el a kisföldalatti állomásain – áll a közleményben.

Az első hét programja szerint Juhász Gyula Trianon /részlet/ Mihály Péter, Lator László Hajnali vázlat Gáspár Sándor, Géczi János …arra című műve pedig Földeáki Nóra előadásában hallható.

A következő napokban Weöres Sándor Tíz lépcső című művét Holecskó Orsolya, Móricz Zsigmond A török és a tehenek című versét Szarvas József, Kemény István Távoli légveszély című alkotását Für Anikó mondja el.

Június 10-én József Attila Mama című verse lesz hallható Tóth Ildikó előadásában.

Elolvasom a cikket