Zelenszkij szerint Kína és Oroszország megpróbálja aláásni a svájci békecsúcsot

MH/MTI
2024. június 3. hétfő. 19:32
Frissítve: 2024. június 3. 19:33

Zelenszkij a látogatás előzetes nyilvános bejelentése nélkül, szigorú biztonsági intézkedések mellett érkezett a Fülöp-szigeteki fővárosba vasárnap este, miután a hétvégén felszólalt a szingapúri Shangri-La védelmi fórumon.

Az ukrán elnököt hétfőn katonai tiszteletadással fogadták az elnöki palotában, és a Marcosszal folytatott megbeszélés után el is utazott a Fülöp-szigetekről.

A tárgyalás során Marcos ígéretet tett arra, hogy országa részt vesz a békecsúcson.

„Örömmel hallom öntől, hogy részt vesz a béke irányába tett lépéseinkben. Ez egy nagyon erős jelzés” – mondta Zelenszkij Marcosnak.

Zelenszkij szerint Ukrajnának több mentálhigiénés szakemberre van szüksége katonái számára. Marcos támogatásáról biztosította Zelenszkijt, és üdvözölte Ukrajna döntését, hogy idén nagykövetséget nyit Manilában, ami felgyorsítja a támogatások eljuttatását.

„Mi magunk is igyekeztünk elősegíteni a nemzetközi jog folyamatos betartását a világnak ezen a részén. Az önök előtt álló nehézségek hasonlóak, és egybeesnek a mi problémáinkkal, ezért a Fülöp-szigetek álláspontja mindig a béke előmozdítása lesz” – mondta Marcos.

Mindkét vezető kritikusan beszélt Kínáról a szingapúri fórumon, amelyen a világ minden tájáról, köztük Washingtonból és Pekingből is részt vettek vezető védelmi és kormányzati tisztviselők. A megbeszélésekre a Gázában és Ukrajnában zajló háborúk, valamint az indiai-csendes-óceáni térségbeli befolyásért az Egyesült Államok és Kína között kialakult rivalizálás miatti feszültség közepette került sor.

Zelenszkij azzal vádolta Kínát, hogy Oroszországhoz hasonlóan akadályozza a békecsúcs megtartását.

„Sajnálatos módon Kína azon munkálkodik, hogy más országok se képviseltessék magukat a békecsúcson” – mondta az ukrán elnök.

Kína jelezte, hogy elnöke, Hszi Csin-ping nem vesz részt a svájci találkozón, Joe Biden amerikai elnök pedig alelnökét, Kamala Harrist küldi el a találkozóra.

Az ukrán elnök elmondta, hogy mostanáig 107 ország vállalta, hogy részt vesz a június 15–16-ra tervezett konferencián, és sürgette az ázsiai-csendes-óceáni térség országait, hogy csatlakozzanak.

Elolvasom a cikket