A trianoni békediktátum száznegyedik évfordulója emlékezésre hívja a magyar nemzet minden igaz fiát, határainkon innen és azon túl. Ez a nap újból és újból eszünkbe juttatja a felettünk ítélkező nyugati antanthatalmak kétarcúságát. Végül ez nap újból lehetőséget biztosít a bizonyságtételre, amely szerint, ami igazságtalan volt száznégy évvel ezelőtt az igazságtalan maradt száznégy év múlva is és igazságtalan marad mindörökre. Hiszen olyan nemzetek darabolták fel a Szent Korona országát, akik évszázadokon keresztül az általuk leigázott népek zsírján hizlalták magukat, gyarmataik megszállt területének rablott kincseiből gazdagodtak, miközben mi, magyarok ezer éven keresztül egyetlen néptől egy rögnyi földet soha el nem vettünk, nem kívántuk a másét. Ezer éven keresztül csak azt a hazát védtük többnyire tőlük, amit a Teremtő a Kárpát-medencében nekünk adott.
Azonban nem gyászolni gyűlünk össze ezen a napon. Gyászolni a halottakat szokták. Mi magyarok pedig élünk, virulunk, gyarapodunk, mind testben, mind lélekben. Pedig száznégy évvel ezelőtt valódi Káini gyilkosságra készülődtek szívükben a bennünket feldaraboló nemzetek. Legszívesebben eltöröltek volna minket a föld színéről. Úgy, mint már Európa születésekor, 907-ben a pozsonyi csata idején szerette volna ezt a Nyugat, de 1030-ban II. Konrád német-római császárnak is ez volt a dédelgetett álma. Ámde mindkét alkalommal a nyugati banditákat bottal kergették ki a magyar földről. Aztán Trianon idején végül megelégedtek az ország megcsonkításával, levágták karunkat és lábunkat. Mi azonban csonkán is különb teljesítményre voltunk és vagyunk képesek, mint az ép, ily rútul meg nem csonkított nemzetek.
Olyan teljesítmény ez a mi részünkről, mint amikor egy futóversenyen a rajtvonalra a csupa kigyúrt atlétatermetű nemzet közé beáll egy félkarú és féllábú nemzet és ez a csonka-bonka, bicebóca magyar dobogósként ér a célba. Mert azt tettük, amit Széchenyi tanácsolt, a ránk dobált kövekből lépcsőt építettünk. Ezen a lépcsőn kijöttünk abból a sírgödörből, amelybe taszítottak bennünket és tovább építkeztünk, a kövekből most már tornyot emeltünk. A csonkaságunkon sem szabad keseregnünk, mert nyugodt szívvel állítom, jobb nekünk így csonkán azok között a nemzetek között állani majd, akiket a Biblia szerint Jézus a nemzetek megítélésekor a bárány típusú népekként az ő jobb keze felé sorol a jutalom ígéretével, mint épen a bal keze felől lévő kecske természetű nemzetek közé kerülni megbüntetésre várva (Máté ev. 25, 31- 33.). Ezek a kecske természetű hatalmak azok, akik a lábaikkal mindent összetipornak, fogaikkal mindent összerágnak és behabzsolnak, szarvaikkal mindent felöklelnek.
Egy évszázadon keresztül a neves és névtelen szellemóriások sorát hívta elő magából ez a nemzet, akik nem engedték kialudni a lángot, akik táplálták a tüzet, a nemzeti összetartozás tüzét. Akiknek fájt Trianon, azoknak az elmúlt száznégy esztendőben életüknek minden egyes áldott napja a nemzeti összetartozás jegyében telt el. Ezzel az érzéssel dolgoztak, töltötték be a hivatásukat, életük szavak nélkül is beszédes tanúságtétel volt a nemzeti összetartozásról. Nekik is köszönhetjük, hogy a száz évre történő visszatekintés előtt tíz évvel, 2010-ben példanélküli kegyelmi állapot állt be a parlamentben. 2010 májusában a polgári-nemzeti kormány javaslatára széles ellenzéki egyetértés mellett négyötödös többséggel a képviselők elfogadták a nemzeti összetartozásról szóló törvényt (2010. évi XLV. törvény a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről). A 21. században a világon egyedül, példaértékű módon ennek a törvénynek a szövege tesz említést Istenről, mint a történelem uráról. Tudnunk kell azt is, hogy a Biblia szerint a nemzetek idejét és lakásuknak határait a történelem ura, a Mindenható Isten jelölte ki.
A jogszabályhely nem tradícióról beszél, nem szakrális emlékként fogalmaz, hanem mint élő és valóságos tényként rögzíti a történelem uraként Istent! Ez a törvény spirituális alapokra helyezte a nemzeti összetartozás jeles napját! Nem ez a törvény hozta létre a nemzeti összetartozást, hanem az elmúlt időszakban búvópatakként folyamatosan jelenlévő nemzeti összetartozásnak kijelölte méltó emléknapját. A 2010. év előtti posztkommunista anarchia utáni tizennégy évben folyamatosan és kormányzati szinten kiteljesedett a nemzetegyesítés és a nemzetépítés. Létrejött a nemzeti összetartozásnak egy horizontális és egy vertikális síkja. A nemzeti összetartozás horizontálisan több mint együttérzés és elfogadás, több mint testvéri szeretet a jelenlegi határainkon túli nemzettestvéreink iránt. A nemzeti összetartozás közösséget jelent, sorsközösséget, mégpedig szövetséges sorsközösséget a határainkon túli magyarjainkkal. Vertikálisan pedig a nemzeti összetartozás azt jelenti, hogy akik szövetséges sorsközösségben vagyunk egymással, azok mindnyájan hitbeli közösségben vagyunk a Mindenható Istennel is. Ez a vízszintes és függőleges irány a kereszt jelét formálja, és hittel valljuk, hogy e jelben mi is győzni fogunk!
Ezért van az, hogy ahogyan a tolvaj zsebét égeti a lopott pénz, úgy nyugtalanítja a rajtunk osztozkodó országok bizonyos politikai köreit, hogy a kormány a nemzeti összetartozás ügyét kiemelten és folyamatosan a szívén viseli. Pedig nem tőlünk kell félniük. Észre kellene venniük, hogy mára egy újabb Trianon árnyéka borult rá Európára. Ez az, ami fenyegeti őket is velünk együtt. Ez az árnyék Brüsszelből kúszott elő és egyre csak növekszik. Ez az újabb Trianon már nem a nemzetek határait célozza megváltoztatni, hanem az összes határ eltörlésével magukat a nemzetállamokat is megszüntetni akarja. Sőt, Brüsszel miatt ma már óriási veszélyben van egész Európa és így hazánk is, mert a háborúpárti politikusok, így a hazai baloldal is, napról napra közelebb viszik Európát a háborúhoz. Ezzel szemben a Fidesz–KDNP az első naptól kezdve a béke mellett érvel. Ezért aztán június 9-én a szavazóurnáknál úgy kell döntenünk, hogy ne kerülhessenek háborúpárti politikusok az Unió parlamentjébe, hanem minél több Fidesz–KDNP-s békepárti politikus jusson be oda. Arról döntünk tehát, hogy ne lehessenek a Soros-hálózat bérencei európai parlamenti képviselők. Arról döntünk, hogy biztonságos Európában és biztonságos Magyarországon akarunk élni.
Ezért kell folyamatosan a jó kormányzásért imádkoznunk. Úgy tűnik, az elmúlt tizennégy esztendőben ezt sikeresen tettük, tehát a jövőben sem szabad ezt a jó szokásunkat abbahagynunk. Vegyük komolyan azt az igazságot, hogy amit a mában teszünk, az a holnapot fogja majd alakítani, formálni. Tehát jelentősége van annak, hogyan fogunk néhány nap múlva szavazni. Jelentősége van a mostani megemlékezéseknek is. Két szót kiáltanak bele a világba: összetartozunk, megmaradunk! Nem szűnhetünk meg hirdetni a következő nemzedékeknek, ami az országgal 1920-ban történt. Folyamatosan táplálni kell a hitet abban, hogy a történelem Ura ezt az igazságtalanságot meg is tudja változtatni.
Mi csak tegyük a dolgunkat hittel, ahogyan Plautus, az ókori római színdarabíró mondta: „Tedd, mit ma kell, híven, s a jövőt majd rendezi Isten.”
A szerző jogász
