Igazodási pontok kellenek

MH/ MTI
2024. június 4. kedd. 19:59

Talán soha nem volt nagyobb szükség igazodási pontokra, mint most, a 21. század elején, a keresztek pedig fizikai, lelki és szellemi értelemben egyaránt igazodási pontok – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke kedden Drégelypalánkon, ahol felavatták a helyiek által megújított, az 1800-as évek végén állított Krisztus-szobrot.

Latorcai Csaba a Nógrád vármegyei településen, ahol megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról is, úgy fogalmazott: „Európa nyugati felében már nem érvényesek azok az erkölcsi törvények és erkölcsi parancsok, amelyek mentén mi szervezni tudjuk mindennapi életünket”.

Az Európai Uniót azért hozták létre kereszténydemokrata alapító atyái, hogy a békét szolgálja, a kontinensen ne pusztítson többé háború, „ehhez képest azt látjuk, hogy az az Európai Unió, az az Európai Parlament és az az Európai Bizottság, amelynek a békén kellene őrködnie, sokkal inkább a háború kiterjesztésén munkálkodik, egyfajta háborús pszichózis tüzében égve” – tette hozzá.

Latorcai Csaba azt mondta, június 9-én ki lehet állni a béke mellett, és segíteni lehet Európát abban, hogy visszatérjen keresztény gyökereihez, a kereszténydemokrata úthoz.

Elolvasom a cikket