A ciszta egy kötőszövetes tokkal körülvett, hámmal bélelt tömlő, amelynek üregét legtöbbször folyadék, levegő vagy egyéb anyag tölti ki. Bárhol a testen megjelenhet ciszta, de a leggyakrabban a fejbőrön, a fülön, az arcon, a háton, a petefészkekben és a herezacskón fordul elő.
A ciszta gyakori elváltozásnak minősül, amely általában kezelés nélkül, magától elmúlik. Olykor azonban nehéz annak eldöntése, hogy az adott csomó ártalmatlan ciszta vagy orvosi kezelést igénylő elváltozás.
Megjelenési helyük és a bennük képződő anyag szerint a cisztáknak több formájuk is lehet.
A faggyúciszta lassan növekvő, elhalt hámsejteket, szarut vagy faggyút tartalmazó, fájdalmatlan bőr alatti csomó.
A cisztás vesebetegség esetén a vese kéregállományában és velőállományában kialakuló, folyadékkal telt tömlők lehetnek mikroszkopikus méretűek, de akár több centiméteresre is megnőhetnek. Policisztás vesebetegség során mindkét vesében sok ciszta keletkezik. Jellegzetes tünete a hátfájdalom, a véres vizelet, a húgyúti fertőzések, a vesekövek okozta, heves görcsök és a magas vérnyomás.
A fej-nyak tájék cisztái elhelyezkedhetnek az állcsontokban és a lágy részekben is. A fogeredetű (odontogén) csontciszták tartalma általában szalmasárga, híg folyadék koleszterinkristályokkal. Panaszt általában nem okoznak, és gyakran csak a véletlen folytán kerülnek felismerésre. Léteznek álciszták (pszeudociszta) is, amelyek hámbélés nélküli csontüregek.
A petefészekciszta folyadékkal teli zsákocska, amely a petefészekben alakul ki. Nagyon gyakori, és általában nem okoz panaszt, csak akkor, ha megreped vagy nagy méretű, illetve ha elzárja a petefészek vérellátását. Ebben az esetben medencetáji fájdalom, a húgyhólyag nehezített ürítése, gyakori vizelési inger, a menstruációs ciklusban bekövetkező változás (a megszokottnál erősebb vagy gyengébb, illetve rendszertelen vérzés), emésztési rendellenesség, teltségérzet és puffadás, valamint fáradékonyság hívja fel rá a figyelmet.
A petefészekciszta egyik típusa a funkcionális petefészekciszta, amely a menstruációs ciklus részeként, természetes módon kialakuló, ártalmatlan, rövid ideig tartó elváltozás. Másik típusa, a kóros petefészekciszta kialakulhat egyéb betegség, például endometriózis velejárójaként. Sok apró ciszta jelenléte a policisztás ovárium szindróma (PCOS) jele lehet.
A dermoid ciszta fejlődési rendellenesség, a magzati életből visszamaradt, nem differenciálódott szövetekből jön létre. Gyakran a petefészkekhez kötődik, de egyéb testtájakon is előfordulhat. Belső felszínét elszarusodó laphám borítja, amelyen szőrszálak fejlődnek ki, és faggyút termel. A sejtek differenciálódásának zavara következtében olykor fogakat, hajszálakat vagy működő pajzsmirigyszövetet is tartalmazhat.
A mellékhereciszta folyadékkal telt zsák a mellékherén, amely általában nem igényel kezelést.
Az emlőciszta az emlőben kitapintható, folyadékkal teli tömlő, amely néha fájdalmas lehet.
A gerincvelői ciszta bárhol megjelenhet a gerincvelő lefutása mentén, de leggyakoribb a nyaki szakaszon. Mivel többnyire a fájdalom- és hőérző idegek érintettek, a betegek gyakran megvághatják vagy megégethetik magukat anélkül, hogy érzékelnék azt. A ciszta továbbterjedve görcsöket és izomgyengeséget okozhat, elsőként a lábban, később egyéb testrészeken is.
A farokcsontciszta jellemzően ülő életmód mellett fordul elő, főként férfiak körében. A farpofák találkozásánál kialakuló ciszta tünetei a fájdalom, érzékenység, duzzanat és gennyes váladékozás.
Keresse fel a háziorvosát, ha bármely testtájon változást – csomót, duzzanatot – észlel. Indokolt esetben a háziorvos járóbeteg-sebészeti vagy egyéb szakrendelésre fogja irányítani.
A ciszták többnyire vagy fejlődési rendellenesség vagy gyulladásos folyamatok hatására elzáródó vezetékcsövek, vagy szerzett sérülés következtében alakulnak ki. Családi halmozódás esetén gyakoribbak a többszörös ciszták, és hátterükben feltételezhető a genetikai tényezők szerepe. Az életkor előrehaladtával a veleszületett ciszták megnagyobbodhatnak, többnyire baktériumfertőzés következtében.
Ha a ciszta megfertőződik, másodlagos tályog alakulhat ki. A ciszták szövődményeinek másik része az elváltozás elhelyezkedéséből adódik. A nagyszámú veseciszta például összenyomhatja a veseszövetet, vérnyomás-emelkedéshez, a veseműködés romlásához vezethet, illetve fertőződés esetén szepszis léphet fel. A gerincvelői ciszta viszont maradandó károsodást okozhat az idegrendszerben, még sikeres sebészi eltávolítása ellenére is.
A ciszták többsége nem igényel orvosi kezelést. Bizonyos esetekben azonban – például, ha a jégárpa nem nyílik meg magától, és a benne lévő váladék nem képes kiürülni – szükségessé válik a ciszta helyi érzéstelenítés mellett, sebészeti úton történő eltávolítása, illetve tartalmának leszívása. A ciszták műtéti eltávolítása gyulladásmentes, nyugalmi állapotban történik. Gyakran fordul elő – főként, ha a hajas fejbőrből vagy a herezacskóból távolították el –, hogy a ciszta kiújul, és ismételt sebészeti beavatkozás válik szükségessé. Amennyiben a ciszta megfertőződik, antibiotikum-kezelésre is sor kerülhet.
A ciszták kialakulása többnyire nem előzhető meg, ugyanakkor az általános higiéniai szabályok betartásával bizonyos típusaik előfordulása csökkenthető. Rendkívül fontos a bőr évenként történő bőrgyógyászati ellenőrzése, valamint a nőgyógyászati, illetve urológiai szűrővizsgálaton való, rendszeres részvétel az esetlegesen meglévő, rosszindulatú elváltozások idejekorán történő felismerése érdekében.
