Ír–magyar előtt: négy magyar konzul is jelen lesz Dublinban + Videó

Négy magyar konzul is jelen lesz a Magyarország és Írország közötti barátságos futballmeccs helyszínén kedden Dublinban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a kiérkező szurkolóknak – jelentette be közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a mérkőzés reggelén Budapesten.

Egy magyar konzul a dublini repülőtéren fog szolgálatot teljesíteni, hogy az érkezők belépése zökkenőmentes legyen Írországba, három másik kollégája pedig az Avia Stadionban lesz jelen, hogy szükség esetén segíthessenek az esetleg felmerülő ügyes-bajos dolgokban – tudatta.

Szijjártó Péter közölte: ha valaki Dublinban napközben, vagy a mérkőzést követően esetleg bajba kerül, vagy bármilyen segítségre van szüksége, az a +36 30 387 06 36-os ügyeleti telefonszámot hívhatja.
„Reméljük, hogy inkább magyar gólokról, és nem konzuli ügyekről szól majd a mai nap, de ha valakinek szüksége van a kollégáim segítségére, akkor négy konzult megtalálhat a repülőtéren, illetve a mérkőzés helyszínén” – jelentette ki.

Objektum doboz

„Jó szurkolást és magyar győzelmet kívánok mindenkinek!” – tette hozzá.

Elolvasom a cikket