„Magyarországon is el akarják hallgattatni a békepárti hangokat”

MH/ MTI
2024. június 4. kedd. 22:23

Menczer Tamás emlékeztetett: Szlovákiában a békepárti miniszterelnököt, Robert Ficót lelőtték, Brüsszelben a békepárti miniszterelnökre, Orbán Viktorra ráküldték a rendőröket.

Magyar Péter pedig a háborúellenes, békepárti kampány leállítását követeli Magyarországon – tette hozzá a kormánypárti politikus.

A bejátszásban a Tisza Párt európai parlamenti és fővárosi listavezetője azt mondja: „Követeljük ennek a kampánynak a leállítását. Egyben bejelentem azt is, hogy a médiahatósághoz is fordulunk, és megkérjük ennek az aljas uszító kampánynak a kivizsgálását, valamint írni fogunk hivatalos megkeresést az összes közösségi médiaplatformnak, ahol ezek a hirdetések mennek, hogy vegyék le.”

Menczer Tamás kijelentette: Magyar Péter a háborúellenes kampány befejezését követeli, mert szerinte az árt a gyerekeknek, ezzel szemben az igazság az, hogy nem a háborúellenes plakát veszélyes a gyerekekre, hanem a háború, a puskagolyó és az atombomba.

„Magyarországnak béke kell, a gyerekeinknek béke kell, és a békét egyedül Orbán Viktor tudja megvédeni – hangoztatta a kommunikációs igazgató,

Azt mondta: a baloldal háborúpárti, szorgalmazva, hogy ezért mindenki, aki békét akar, támogassa most vasárnap Orbán Viktort és a Fidesz–KDNP-t.

Elolvasom a cikket