Továbbra is marad a régi Modi

Modi már a részeredmények ismeretében bejelentette győzelmét, és leszögezte, hogy harmadszor is az ő pártja fogja kormányozni az országot. Noha a június 1-jei exit poll felmérések azt mutatták, hogy a harmadik ciklusára törekvő kormányfő vezette Bháratíja Dzsanatá Párt (BJP) és szövetségesei nagyarányú győzelmet aratnak az idei választásokon, az eredmények visszaesést mutatnak Modi számára korábbi diadalaihoz képest. A BJP ugyanis 2014-ben és 2019-ben egyedül több képviselői helyet szerzett a parlamentben, mint az idei referendumon koalíciós partnereivel – azaz az általa vezetett Nemzeti Demokratikus Szövetség (NDA) többi politikai közösségével – szövetségben.

A világ legnépesebb országában a korábbiakhoz hasonlóan hét szakaszban tartották a referendumot, a különböző szövetségi államokban különböző időpontokban járultak az urnákhoz a polgárok. Kedd délelőttig az összesen 640 millió leadott szavazat nagyjából felét számolták meg, amelyek alapján a BJP 250 mandátumot szerezhet – szemben a 2019-ben elnyert 303-mal –, és csak szövetségeseivel éri el a többséghez szükséges 272 helyet az 543 tagú parlamentben.

Az ellenzéki INDIA pártszövetség több mint 220 mandátumot nyert el a részeredmények szerint. A szövetség vezető erejének számító, Rahul Gandhi vezette Indiai Nemzeti Kongresszus csaknem száz képviselői helyre számíthat, majdnem kétszer annyira, mint 2019-ben.

Ha ez marad a végeredmény, a 73 éves Modi lesz India második olyan miniszterelnöke, aki egymás után három parlamenti választásokon is győzelmet arat. Ez korábban csak Dzsaváharlál Nehrunak, az indiai függetlenségi mozgalom egyik vezetőjének, India első miniszterelnökének sikerült.

Elolvasom a cikket