A trianoni tragédia szomorú évfordulója alkalmából a Kolozsváron szerkesztett magyar nyelvű portál, a Főtér, terjedelmes összeállítást közöl „Egy birodalom szétdarabolásának lehetséges magyarázatai” címmel. Nem kétséges, hogy a brutális békediktátum kikényszerítésének több oka is van, a kisebb tanulmánynak is beillő összeállítás igyekszik a különböző elméletek széles skáláját bemutatni, amelyek mindegyike saját teóriájával magyarázza az akkori történések bekövetkeztét. Az egyik véglet, hogy a trianoni tragédia elkerülhetetlen volt, míg a másik szerint, igenis elkerülhető lett volna.
Bár a munka nyilvánvalóan a teljesség igénye nélkül készült, csak így készülhetett, a sok ideológia megfontolás mögött rejlő drámai következményekkel járó események feltérképezése, amolyan kiegészítésképen, döntő lehet az akkori tragédia megértéséhez. Ezért érdemes tényszerűen, amolyan kiegészítés képen, a magyar terület- és lakosság vesztés néhány döntő napját felidézni.
Talán kezdjük az első világháború végén. Tény, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia képviselői 1918. november 3-án Pádua közelében fegyverszüneti megállapodást írtak alá. Ez többek között előírja, hogy a Monarchiának ki kell ürítenie az Adria térségét és az általa megszállt területeket. A teljes lefegyverzés helyett azonban, a Monarchia megtarthatott 20 békebeli hadosztályt, „csak” a háború miatt feltöltött egységektől kellett megszabadulnia.
Megállapíthatjuk, hogy a fegyverszünet aláírásának pillanatában, a Magyar Királyság területén szinte alig voltak antant csapatok.
A magyar hadügyminisztérium egyik, a sajtó számára kiadandó átiratában, olyan megjegyzést fűzött, amely külön kiemeli, hogy a fegyverszüneti megállapodás, annak ellenére, hogy azt az osztrákok kötötték, Magyarország területi integritásának megóvását célozza. Majd hozzáteszi: Számolni kell azonban azzal, hogy egyes vasúti gócpontok megszállatnak, ennek azonban tisztán stratégiai jelentősége és átmeneti jellege van.
Tehát akkor még szó sem volt semmilyen magyar területnek az antant részére történő átadásáról. A fegyverszünet november 4-dikei végrehajtási határozatában is csak az szerepel, hogy a Monarchia hadseregének vissza kell vonulnia a demarkációs vonalak mögé. Tehát semmilyen új demarkációs vonal kijelölésének nem volt aktualitása. Annál is inkább, mivel az antant nem határozta meg a demarkációs vonalat, ahová a Monarchia csapatainak vissza kellett volna vonulnia, vagyis akkor még nem döntöttek Magyarország részleges megszállásáról. Így a demarkációs vonal egyértelműen az országhatárt jelentette.
A háttérben viszont már gyülekeztek a viharfelhők. Az Egyesült Államok ugyanis november 3-án titokban közölte a román vezetéssel, hogy érvényesnek tekinti a 2016-ban kötött bukaresti szerződést, amely szerint Erdélyt, a Partiumot, Kelet-Magyarországot és az egész Bánságot a románoknak ígérte.
És ekkor Linder Béla személyében beütött a ménkű. A hadügyminiszter ugyanis már november 1-jén parancsba adta, hogy a magyar legénységű alakulatok azonnal tegyék le a fegyvert, váljanak ki az arcvonalból és térjenek haza. Tehát még a fegyverszünet megkötése előtt két nappal, gyakorlatilag védtelenné tette az országot, ami aztán területrabláshoz vezetett. Így nem lehet azon csodálkozni, hogy a jogtalan területszerzés egy részét az antant később jóváhagyta. A Magyar Királyság területére beözönlöttek a szerb, a román és cseh csapatok. Lindernek tudnia kellett, hogy mit csinált, hiszen tüzér törzskari ezredes volt, a Szarajevóban meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös katonai tanácsadójaként is szolgált.
Linder Béla 1918. november 2-án a parlament előtt, a Károlyi-kormányra felesküdő háromezer tiszt és altiszt jelenlétében – akik egyébként a magyar nemzeti hadsereg azonnali megszervezését követelték – alkoholos befolyásoltság alatt a következőket mondta: Ezer évek tradícióit, ezer évek szolgaságát, ezer évek zsarnokságát kellett romba dönteni. Ehhez ötéves háború kellett, ehhez ezer és ezer halál kellett, hogy egy új győzelmes élet támadjon fel belőle.
„Ez az új győzelmes élet a pacifizmus jegyében születik meg.” és „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”
Álljunk meg egy szóra. Mi történt? Az ország megvédésének feladatát, a nemzeti érdeket Linder a libertárius pacifizmus ideológiája alá rendelte. Vagyis, egy ötéves háború és ezer és ezer halál kellett ahhoz, hogy az ezer éves magyar tradíciókat le akarják rombolni, ezt nevezték győzelemnek, amelyből szerintük új élet támad fel.
Láttuk mi lett mindennek a következménye. A történelmi Magyar Királyság elvesztette területének kétharmadát, magyar lakosságának egyharmadát, ez utóbbi volt az összes veszteség közül a legfájdalmasabb.
Ne feledjük, hogy október 31-én, éppen a fent említette pacifista ideológia mentén győzött az őszirózsás forradalom. A miniszterelnök Károlyi Mihály volt, aki a páduai fegyverszüneti szerződést nem vette figyelembe. A páduai fegyverszünet aláírását követően a Károlyi-kormány úgy döntött, hogy a fegyvernyugvás figyelmen kívül hagyja, mert nemzetközi elismerésre törekedve külön fegyverszünetet akart kötni az antanttal.
A történet vége Trianon lett.
A történelemtudomány nem ismeri a mi lett volna ha……….kérdést. De az elmúlt több mint egy évszázadban Trianon kapcsán mégis gyakran felmerül a kérdés: Mi lett volna ha, Magyarország katonailag ellenáll? Egzakt választ nyilván nem lehet adni. De nézzük meg Kercaszomor történetét, amely kiérdemelte a „Legbátrabb falu” címet. A település rá van „tapadva” a szlovén határra.
Amikor 1919-ban, a szerbek minden felhatalmazás nélkül elfoglalták a települést, az antant által meghatározott demarkációs vonalat is megsértve megszállták a települést, a lakosság fegyverrel szállt szembe a betolakodókkal. Ennek köszönhető, hogy a falu ma Magyarországhoz tartozik.
Azért az is elgondolkodtató, hogy Sátoraljaújhelyen a trianoni határ kettévágta a települést, mert a csehek a vasútállomást meg akarták szerezni. Ugyanez már nem sikerült Salgótarjánban, ahol a vasutasok komoly ellenállást tanúsítottak és később megérkeztek a soroksári géppuskások is. Mindehhez még tegyük hozzá, hogy a környező országok közül, az első világháború végén, csak Szerbiának volt számottevő hadereje. Persze, egy nagyobb magyar ellenállás csak akkor lett volna sikeres, ha Linder Béla nyolc napig tartó minisztersége alatt nem veri szét a másfél milliós magyar hadsereget.
Tehát azt mondani, hogy nem lett volna értelme az ellenállásnak, nagyon is pesszimista megközelítés.
Epilógus.
Mindent elmond e fent vázolt néhány nap tragikus történéseinek hátteréről, ha tudjuk, hogy Linder Béla végül a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba, a későbbi Jugoszláviába menekült, itt túlélte a második világháborút, 1962-ben halt meg. Tito, Jugoszlávia tejhatalmú kommunista vezetőjének parancsára dísztemetést és díszsírhelyet kapott a belgrádi temetőben.
