A legújabb kutatások kimutatták, hogy azok az emberek, akik nem rendelkeznek ezzel a tapasztalattal, nehezebben teljesítenek bizonyos verbális memóriafeladatokat.
Sokáig úgy gondolták, hogy minden ember hallja ezt a belső hangot. A Koppenhágai Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint azonban a lakosság 5-10 százalékának nincs ilyen élménye, így nehezebben tudnak bizonyos feladatokat elvégezni. A belső beszéd hiányának állapotára még egy nevet is javasoltak: anendofázia.
A Psychological Science című folyóiratban megjelent új tanulmány rávilágít arra, hogy a belső monológ nélküli élet hogyan befolyásolja a nyelvi feldolgozást az agyban. Kilencvenhárom önkéntest toboroztak, akiknek a fele azt állította, hogy nincs belső monológja, míg a másik fele, rendszeresen folytatott önmagával beszélgetéseket. Ezek a résztvevők egy sor feladatot oldottak meg – többek között egy olyan feladatot, amelyben egy sorban lévő szavak sorrendjére kellett emlékezniük, egy másikban pedig rímelő szavakat kellett párosítaniuk.
Johanne Nedergård doktor, a Koppenhágai Egyetem munkatársa elmondta: „Ez egy olyan feladat, amely bárkinek nehézséget okoz, de a hipotézisünk az volt, hogy még nehezebb lehet, ha nincs belső hangunk, mert a szavakat fejben kell ismételgetnünk, hogy emlékezzünk rájuk.” És ez a hipotézis igaznak bizonyult.
Mindannyiunknak szüksége van egy belső hangra?
Azok az önkéntesek, akik arról számoltak be, hogy a mindennapi életükben belső hangokat hallottak, szignifikánsan jobban teljesítettek a feladatokban, mint azok, akiknek nem voltak ilyen monológjaik. Azok, akiknek volt belső hangjuk, több szót idéztek fel helyesen, és gyorsabban párosítottak rímelő szavakat. A kutatók szerint ez bizonyíték lehet arra, hogy a belső hangok segítik az embereket a szavak feldolgozásában.
Érdekes, hogy a teljesítménybeli különbségek eltűntek, amikor az önkéntesek hangosan beszélve próbálták megoldani a nekik adott feladatokat. Talán a hallható hang használata ugyanolyan hatékony, mint a belső hang használata ezekben a helyzetekben.
Két másik feladatban, amelyek egyszerre több feladat elvégzését és különböző alakú képek megkülönböztetését foglalták magukban, nem volt különbség a teljesítményben. A kutatók ezt annak jeleként értékelik, hogy a belső beszéd viselkedést befolyásoló hatása attól függ, hogy éppen mit csinálunk.
Johanne Nedergård hozzáteszi: „Talán azok az emberek, akiknek nincs belső hangjuk, egyszerűen megtanultak más stratégiákat használni. Néhányan például azt mondták, hogy a mutatóujjukkal kopogtatnak, amikor egyfajta feladatot végeznek, és a középső ujjukkal, amikor egy másfajta feladatról van szó.”
