Digitális házirend a gyermek mentális egészségéért

„Hihetetlenül fontos, hogy legyen egy digitális házirend, legyen egy keretrendszer. A legtöbb családban ez nincs – ahogy a legtöbb iskolában sincs. Nem foglalkozunk kellőképpen a digitális dolgokkal, nem tartjuk tiszteletben. Úgy gondoljuk, hogy ez komolytalan: a fizikai valóság az igazi, a digi pedig egy másodlagos dolog” – nyilatkozta a Reggeliben Tóth Dániel digipszichológus, digitális nevelési szakértő.

A mai gyerekek szerinte könnyen belecsúszhatnak abba, hogy egész nyarukat a képernyő előtt töltsék. A gyerekek mindig is vágytak az új élményekre, ingerekre, viszont most már ezeket bárhol, bármikor megkaphatják egy kattintás által. Korábban meg kellett dolgozni az élményekért.

Annak kapcsán, hogy mennyire igaz az, hogy a való világhoz képest a virtuális világ „komolytalan”, a szakember úgy fogalmazott: kérdezzük meg bármelyik gyereket, melyik a fontosabb neki: a videójáték vagy a matekóra?

A legtöbb fiatal azt fogja mondani, hogy a digitális világ legalább olyan fontos számára, ha nem fontosabb, mint a háromdimenziós valóság – magyarázta.

„Ha nincsenek keretek, hogyan lehetne elvárni a gyerekektől, hogy maguk tartsanak keretet? Láthatjuk, hogy a felnőtteknek is gyakran gondot okoz a mértékletesség” – állapította meg.

Tóth Dániel szerint a megoldás a digitális házirend, amely igazodik az életkorhoz, és a gyermek személyiségéhez. A szakember szerint szerencsésebb, ha a szülő és a gyerek együtt találja ki a szabályrendszert: így a gyerek is beleteheti a saját érdekeit, és motiváltabb lehet a betartására.

„Egy bizonyos kor fölött, az iskoláskortól kezdve egyre inkább szükséges partnerként kezelnünk a gyereket, különben a gyerek fog hülyének nézni minket” – tudtuk meg Tóth Dánieltől.

Elolvasom a cikket