2024. június 7. péntek. 17:17
Frissítve: 2024. június 7. 17:19
Mindennek van határa, még Szerbiának is – mondogatta mindig egy délvidéki ismerősöm. Ez jutott most eszembe elolvasva a főpolgármester Indexnek adott hosszú interjúját. Az írásból kirajzolódó tünetegyüttes, azt hiszem, inkább a pszichológia tárgykörébe tartozik, az tudna belőle leginkább helytálló következtetéseket levonni. Néhány kitétel mellett azonban ne menjünk el szó nélkül, nem csak a mentális egészség megőrzése miatt, hanem mert Karácsony Gergely újabb öt évre Budapest vezetője kíván maradni.
Politika és sajtó viszonya a világon mindenhol érdekes, sokat elárul az adott helyről, az életet meghatározó erővonalakról, múltról alkotott képről és jövőre vonatkozó elképzelésekről etc. Ha egy idegen a mi esetünkben tekintené át ezt mondjuk a lapprivatizációktól a kereskedelmi tévécsatornák elindulása körüli anomáliákon át egészen odáig, hogy a teljesítménye okán megsemmisülő baloldali politika helyére a magát függetlennek mondó sajtó lépett politikai aktorként, nos vélhetően főbb vonalakban megértené, miért jutottunk oda, ahol éppen vagyunk. S noha a folyamat mindkettő szegényedésével járt, szellemi értelemben mindenképpen, az ember mindig reménykedett, csak nem keveredik össze végérvényesen, a szereplők tisztában vannak vele, más feladatok és kötelmek vonatkoznak rájuk.
Ha reménykedett, hát csalatkoznia kellett.
Egy ideje úgy néz ki, hogy a magát függetlennek mondó baloldali sajtó a kormányt akarja kiírni a hatalomból, a baloldali politika prominensei pedig, saját terepükön tehetetlenek lévén a jobboldali sajtóval viaskodnak végeérhetetlenül, mintha nem szóltak volna nekik, hogy ha netán győznének valamilyen úton-módon, azért egy nyomorult mandátumot sem kapnának sem az Európai Parlamentben, sem a Magyar Országgyűlésben. S közben újabb és újabb határokat lépnek át, egyként propagandának minősítve minden velük egyet nem értő véleményt. Fekete-Győr András hírhedt „szerkesztőséglátogatásától” kezdve, Kunhalmi Ágnes és Varju László MTVA folyosóján előadott performanszán át egészen addig, hogy Hajnal Miklós karakán és persze roppant liberális tettnek gondolta a Fidesz-székház előtt tüntetőket ráuszítani a neki nem kedves televízió munkáját végző stábjára, vagy a főpolgármester mostani interjújáig.
Mert mi is történt? Karácsony Gergelynek mindjárt a beszélgetés elején fontos volt szerét ejteni, hogy rövid úton minősítse az őt megszólaltató médiumot, rajta keresztül a kérdező újságírót is, negligálva mintegy, elvéve az élét az összes azt követően elhangzó kérdésnek. Én nem tudom, mikortól terjedt el magyar politikusok között, hogy nekik a sajtóval kell foglalkozni, teszem azt programalkotás vagy kormányzóképesnek mutatkozó alternatíva kimunkálása, a választói bizalom megszerzése helyett, de nem hiszem, hogy sok helyen lehetne a világban erre egzisztenciát alapozni.
Tartalmi kérdésekbe nem mennék bele. Kampány van, ilyenkor természetes, hogy versenytársak (ellenfelek) erős kifejezésekkel illetik egymást, sok minden előkerülhet, köztük a múlt és az értékekhez való viszony felhánytorgatása is. Bárki előveheti fegyverként, talán legkevésbé hitelesen az, aki egykor sokadmagával Lehet más a politika névvel pártot alapított, szóban szakítani akarva az országot akkorra csődbe vivő gyakorlattal. Majd pár évvel később, amikor a bukott miniszterelnök úgy gondolta (vagy valahol, valaki úgy gondolták), ideje jött a visszatérésnek, úgy rúgta szét új pártját, mint megbokrosodott ló az istállót.
Amikor ezt írom, Szentkirályi Alexandra bejelentette visszalépését. Éleződik a verseny. Nem tudjuk, mi lesz vasárnap. Az biztos, Karácsony Gergelyre lehet azt mondani, Budapest zsánere. Magas, vékony, szemüveges, kicsit tétova, kicsit egzaltált. Ilyen volt Demszky Gábor is. Bár vezetése alatt a főváros lassan lekoszlott, a budapestiek többsége húsz évig választotta meg főpolgármesternek. Igaz, a végén már fekete esernyős emberek védték a záporozó tojásoktól, miközben a publikum kórusban zúgta, hogy „Hülye vagy! Hülye vagy!”
A szerző vezető szerkesztő
