Hivatalos: Claudia Sheinbaum Mexikó első női elnöke

MH/ MTI
2024. június 7. péntek. 20:05

Négy nappal a mexikói elnökválasztás után hivatalosan is bejelentették, hogy Claudia Sheinbaum, a kormánypárt jelöltje nyerte meg a választást, így ő lesz az ország történetének első női elnöke.

Mexikóváros korábbi polgármestere a szavazatok 59,75 százalékát szerezte meg – jelentette be az országos választási bizottság (INE) csütörtök este. Az ellenzék jelöltje, Xóchitl Gálvez a szavazatok 27,45 százalékát kapta meg.

Az államfőválasztással egy időben megtartott parlamenti választásokon a kormányzó koalíció, a Nemzeti Újjászületési Mozgalom (Morena), a Munkáspárt és a Zöldek Pártjának szövetsége a kongresszus mindkét házában olyan nagy többséghez jutott, ami lehetővé teszi a koalíció számára, hogy ellenzéki támogatás nélkül fogadjon el alkotmányos reformokat. Sheinbaum csütörtök este bejelentette, hogy egyelőre nem született döntés az alkotmány megváltoztatásáról.

Az új államfőnek gazdasági szempontból egyensúlyt kell teremtenie a népszerű jóléti politikák növelésére tett ígéretei között, miközben súlyos költségvetési hiányt és alacsony gazdasági növekedést örököl. A közbiztonság szempontjából pedig óriási feladat a drogkartellek háborújának megfékezése.

Elolvasom a cikket