Töretlen a felsőoktatási siker

MH/ MTI
2024. június 7. péntek. 13:21

Varga-Bajusz Veronika a felsőoktatási sikerekkel kapcsolatban közölte, hogy már tizenkét magyar egyetem van a világ felsőoktatási intézményeinek legjobb öt százalékában, a QS nemzetközi rangsorban már három egyetem van a legjobb két százalékban, és már második éve dönt rekordot a felsőoktatásba jelentkezők száma Magyarországon.

Idén a Debreceni és a Miskolci Egyetem szervezi a több mint 400 egyetemet és mintegy ötezer résztvevőt megmozgató Európai Egyetemi Játékokat 17 sportágban, november végén pedig Magyarországon rendezik a világ kutatási fórumát – számolt be róla a helyettes államtitkár.

Varga-Bajusz Veronika úgy fogalmazott, tanítónak, tanárnak lenni hivatás és elkötelezettség, és épp ezekre van szükség ahhoz, hogy egy diák „megérjen”, hogy szakmailag és emberileg is megállja a helyét.

A szülők mellett továbbá a tanárok és tanítók azok, akik a haza szeretetét is megtanítják, és ezáltal a nemzethez tartozást is biztosítják – fűzte hozzá.

Pölöskei Gáborné, a KIM szakképzésért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a kormány elkötelezett a külhoni magyarság szülőföldön való érvényesülése mellett, ennek érdekében pedig szükségesnek látja a Kárpát-medencei szakképzés fejlesztését, a magyar munkavállalók versenyképességének növelését.

Ezért a magyar szakképzésben lehetőséget szeretnének teremteni a határon túli gyerekeknek, felnőtteknek és a gazdasági élet szereplőinek, hogy a magyar nyelven történő oktatás során olyan ismereteket sajátítsanak el, amelyet az otthoni boldogulásuk érdekében hasznosítani tudnak – emelte ki a helyettes államtitkár.

Kovács Levente, az intézmény rektora elmondta, az alapítás óta az a céljuk, hogy a Kárpát-medencében mindenkinek adasson meg a lehetőség, hogy anyanyelvén beszélhessen, tanulhasson és gyakorolhassa a szakmáját.

Az intézmény már számos lépést tett annak érdekében, hogy a határon túli fiataloknak is megteremtsék a magyar nyelven való tanulás lehetőségét a műszaki felsőoktatásban, tíz évvel ezelőtt megalapították például a Kárpát-medencei online oktatási centrumot, amelyhez számos határon túli felsőoktatási intézmény csatlakozott, és már hetvenezren iratkoztak be és végeztek el valamilyen online kurzust a rendszerben.

Az Óbudai Egyetem a „jelen és a jövő egyeteme”, a gyakorlatorientáltság áthatja a képzéseiket, ezt bizonyítja, hogy a világ majdnem harmincezer egyeteme között a legjobb négy százalékban szerepel, az ötven évnél fiatalabb egyetemek rangsorában pedig a világ legjobb 350 egyeteme között jelenik meg.

Elolvasom a cikket