2024. június 8. szombat. 15:11
Karinthy Ferenc (Cini) közismertségéről fia, Márton így ír: „Amikor itt járt Magyarországon Arthur Miller, Cini kalauzolta, és a világhírű író elképedt, hogy a portás, a pincér, az újságos mind megismerte apámat, és köszönt neki. Mint mondta, őt még a kiadójában sem ismerik meg.” Ugyanő így jellemzi apját: „Ő valóban jelenség volt. Iszonyatosan erős, magával ragadó egyéniség. […] Győztes akart lenni mindenáron. Mint egy morfinista, úgy volt a siker megszállottja.” Ezt megerősítendő: a 80 huszár című filmben hangzik el: „A hiúság a legjobb morfium.”
Cini hiú ember volt; ezt magam is tanúsíthatom, mert több interjút készítettem vele, ugyanakkor állíthatom, hogy a hiúság (nagyravágyás) – akárha rejtve marad – minden embernél fellelhető, és a legkülönbözőbb módokon nyilvánul meg. Sőt. Alfred Adler osztrák pszichológus szerint a szerénység mellett lehetünk hiúak is. Jó példa erre a futball Aranycsapat középcsatára, Hidegkuti Nándor. A népszerű Öreg egy időben Egyiptomban volt edző, és amikor egyszer hazajött ügyeit elintézendő, ellátogatott a Magyar Labdarúgó-szövetséghez. Az első ember, akibe belebotlott, az idősebb portás volt, aki így fogadta: „Kit jelenthetek be?” A mindig szerény Hidegkuti megdöbbent azon, hogy a szövetség emberének fogalma sincs arról, hogy ő kicsoda. Mark Twaintől származik az aforizma: „A hiúságnak nincsenek fokozatai. Fokozatok csak abban vannak, ahogy az emberek képesek leplezni hiúságukat.”
Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt írom: minden ténykedésünk legerősebb mozgatórugója a hiúság. Egy bizonyos ponton túl azonban személyes dicsvággyá minősül, vagy tiszavirág életű. Újfent Adlert idézem: „Az emberek sokszor azzal segítenek magukon, hogy a hiúság és a fennhéjázás [önteltség] helyett a becsvágy [ambíció] sokkal szebben hangzó kifejezését használják. Sok ember büszkén hirdeti magáról, hogy mennyire becsvágyó.” Annak tartotta magát az a kolléga is, aki külföldön jártában a sztárokat hajkurászta, egy-egy mondatukból interjút faragva, és fénykép rögzítette a találkozásukat. Íróasztalán, a nagy üveglap alatt, mindegyik sztár mellett ő is látható volt… Mellesleg a hiúság és a büszkeség két különböző fogalom. Ezeket a szavakat is többször rosszul értelmezik. Az ember ugyanis lehet büszke anélkül, hogy hiú lenne. A hiú ember nemegyszer a fölény érzését kelti, akár az öltözködésével is. Meglepő, amit Thomas Mann mondott: „Milyen kicsinyes a hiúság, ha az ember festi a haját” – vélekedett az író. Mit mondjunk akkor ma? „Nem hiúság azt kívánni, hogy az ember jól nézzen ki; a hiúság az, ha azt hiszed, olyan jól nézel ki, hogy mindegy, mit viselsz” – ez pedig Karen Hawkins amerikai bestselleríró véleménye. Nagy szerepe van a hiúság fellegvárában a pénznek, továbbá a hatalom és a tulajdonszerzés utáni törekvésnek. Az ember mindig többet és többet akar, és ez hajtja a hiúság felé. Lásd például idehaza a csodaautókkal robogókat, a szaporodó luxusvillákat. Már csak a Mars-utazás van hátra…
Elgondolkoztató azonban, amit Szebeni András fotóművész fogalmazott meg. Így hangzik: „Mindenkinek hiúnak kell lennie, aki valamilyen módon kreatív. Ha egy alkotó nem hiú, akkor nem jó alkotó. A nagyképűség, mondta valaki, a fedezet nélküli hiúság. A szerénységet hazugságnak tartom. Manír.” Rímel erre Malvyn Douglas Oscar-díjas amerikai színész megjegyzése: „Színészpályán a hiúság szakmai betegségnek számít.” Akárha „a káromkodás pedig a futball szakmai (ipari) nyelve” – amelyet Dennis Law sokszoros skót válogatott játékos állított. „Nincs benne semmi erotika.”
Csűrhetjük-csavarhatjuk: a hiúság természetünk állandó iránytűje marad. Azt hinni, hogy kizárhatjuk az életünkből, hiú ábránd.
A szerző újságíró
