Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste?

A nepáli hadsereg idén 55 napot töltött azzal, hogy megtisztítsa az elmúlt évtizedek alatt túlterhelt Mount Everestet és környezetét. Idén a Nuptse és a Lhotse csúcsokról összesen 11 tonna szemetet, négy holttestet és egy csontvázat szállítottak le a takarítómunkások. A katonai csoport azért küzd, hogy rátaláljanak a több, mint 200 hegymászó holttestére, akiknek életét a Monte Everest és a körülötte található csúcsok vették el. Köztük van az a Suhajda Szilárd is, akiért tavaly egy egész ország imádkozott, hogy épségben hazatérhessen, ám életét veszítette a világ legmagasabb hegycsúcsára vezető úton – írta meg a borsonline.hu.

Szilárd teste a Mount Everesten található, a Hillary-lépcső környékén a serpák jelentése szerint, így arra még várnunk kell, hogy eljusson odáig a hadsereg csapata, viszont bizakodásra adhat okot, hogy a jövőben talán hazakerülhet Suhajda Szilárd teste is.

A DailyStar beszámolója szerint összesen 200 holttest fekszik különböző helyeken a Mount Everesten. A turisták, illetve a hegymászók miatt pedig mintegy 50 tonna hulladék van szétdobálva a hegycsúcs környékén. 2019 óta kezdte el a nepáli hadsereg a Himalája megtisztítását, azóta összesen 119 tonna szemetet és 14 holttestet hoztak le a hegycsúcsokról, de messze még a vége – írta meg a borsonline.hu.

Elolvasom a cikket