Kiderült, mennyire biztonságos a budapesti csapvíz

MH
2024. június 8. szombat. 16:24

A Tiszta ivóvíz: a biztonságos ellátás multidiszciplináris értékelése a forrástól a fogyasztókig Nemzeti Kiválósági Projekt a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Víztudományi Kutatási Programjához illeszkedően valósult meg. Ebben az ivóvízbiztonságot veszélyeztető hatásokat tártak fel a vízkivételtől a fogyasztóig, vagyis a dunai vízbázistól egészen a csapig. A hosszú időn át, rendszeresen végzett mérések és kockázatszámítások egyértelműen igazolták, hogy a budapesti csapvíz megfelel a minőségi követelményeknek – írta meg a Hazipatika.com.

A projekt végrehajtását a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Nemzeti Kiválóság Program keretében támogatta, a teljes költség több mint egymilliárd forint volt, a programot lebonyolító konzorcium tagjai pedig a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, a Fővárosi Vízművek Zrt., a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Miskolci Egyetem.

A kutatók nagy gyakoriságú mintavételt végeztek a Dunából, a parti szűrésű kutakból, azok kezeletlen, majd az elosztóhálózatba jutó, technológiailag kezelt vizéből, a gerincvezetékből, valamint a fogyasztói hálózatból is. A Miskolcot és Szolnokot ivóvízzel ellátó rendszert is vizsgálták.

Klímaváltozás és szennyeződések

A vízbázisok hidrodinamikai modelljét különböző klímaváltozási forgatókönyvekre adaptálva megállapították, hogy a parti szűrésű ivóvíz-ellátórendszer az elkövetkező harminc évben is képes lesz megfelelő mennyiségű ivóvizet biztosítani. A klíma-előrejelzések alapján a távlati vízigényeket is meghatározták, megvizsgálták továbbá, hogyan bomlanak le a Dunában a gyógyszermaradványok. Mindezek segítségével pedig megbecsülték, a szennyezés mekkora része érkezik a felvízen levő országokból, továbbá értékelték, a parti szűrés mennyire hatékonyan távolítja el a különböző szennyezőket.

Részletesen vizsgálták a víz kémiai és mikrobiológiai minőségét, összetételének változását a Dunától a fogyasztói csapig. Az eredmények alapján a fővárosnak a teljes körű csatornázottság és a korszerű szennyvíztisztítás ellenére kimutatható hatása van a Duna vízminőségére, mind mikrobiológiai, mind kémiai szempontból. Az ivóvíz előállítását szolgáló parti szűrés viszont hatékonyan távolítja el a mikroorganizmusokat, ezen belül az antibiotikumokra rezisztens szervezeteket, a gyógyszermaradványokat és más szerves mikroszennyezőket is. A projekt tapasztalatait a Fővárosi Vízművek Zrt. beépíti az üzemeltetési gyakorlatába.

Elolvasom a cikket