Meghalt a Guldenburgok öröksége című filmsorozat sztárja

Az itthon is nagy népszerűségnek örvendő sorozat sztárja, Ruth Maria Kubitschek színésznő, akit a „német film és televízió Grande Dame-jeként” emlegettek, 92 éves korában hunyt el. Svájcban érte a halál, írta a Parameter.sk.

A Német Sajtóügynökség szóvivője szerint rövid, súlyos betegség után búcsúzott az élettől.

Évekig a német televízió egyik meghatározó alakja volt. Egyik legismertebb alakítását a Guldenburgok öröksége című, német tévésorozatban nyújtotta – írja a ASB Zeitung.

Kubitschek 1931-ben született a csehországi Chomutovban, az Érchegység közelében, és a II. világháború végén Szász-Anhaltba költözött. Halléban és weimari drámaiskolában végzett, és Finaként debütált Brecht Herr Puntila és szolgája, Matti című filmjében. Néhány éven belül a keletnémet televízió és a DEFA sztárja lett. 1959-ben fiával Nyugatra költöztek, férje, Götz Friedrich opera- és színházigazgató az NDK-ban maradt, de nyugaton is rendezhetett.

2013 óta svájci állampolgársággal rendelkezik, és Asconában élt. Szóvivője, Yvonne von Stempel értesítette a dpát a haláláról, az utolsó szavai a következők voltak: „A föld gyönyörű otthont adott nekem ezen a világon. Mély hálát érezve most átmegyek a másik világba. Higgyetek nekem!”

Temetését szűk családi körben tartják.

Elolvasom a cikket