Senki sem gondolta, hogy a szigorú forgatókönyv szerint megrendezett koronázás véres kudarcba fullad majd. Az Orosz Birodalom utolsó cárjaként is ismert II. Miklós apja, III. Sándor abban az évben hunyt el, amikor fia szerelmi házasságot kötött Alix hessen-darmstadti hercegnővel 1894-ben. Habár 1712-ben Nagy Péter Moszkvából Szentpétervárra helyezte át az orosz fővárost, az uralkodókat továbbra is Moszkvában, a Kremlben koronázták meg. Nem történt ez másképp 1896. május 14-én sem.
Ínyenc falatok és bálok
Fényűző, több napon át tartó ünnepségekre készültek a szervezők, a finom falatokra és jó italokra várakozó nép legnagyobb örömére. Az esemény fényének emelése céljából a cárevics a birtokában lévő, valamennyi palotát felújíttatta, az utcákat pedig feldíszítették a koronázási menetre. Az ünnepséget megelőző, tizenkét napon keresztül (és még utána is) különféle fogadások, különleges ebédek, vacsorák, illetve bálok és előadások követték sorra egymást. Az étlapokon olyan különlegességek is felbukkantak, mint a hideg fürjkocsonya, teknőcleves és hideg császármadár sült libamájjal. A színpompás ünnepség eseményeit heroldok adták hírül, jóvoltukból a koronázás híre nem kerülhetett el egyetlen embert sem.
Sőt, az egész nép már-már lázban égett az ünnepély miatt, a meghirdetett ingyen sör és az ajándékok pedig csak tovább fokozták érdeklődésüket. Utóbbi csomag több finomságot is tartalmazott, köztük fűszerkenyeret II. Miklós monogramjával, egy darab kolbászt, néhány édességet, pékárut, de lapult még a csomagban monogrammal ellátott zománcbögre is. Bár a várva várt ajándékozást a koronázás után négy nappal, reggel nyolcra tűzték ki, pletykák kezdtek el arról terjengeni, hogy egy órával előbbre hozták az esemény kezdetét.
Mi sem kellett több a már 400 000 főre duzzadt tömegnek, kora reggel egymást taposva próbáltak minél hamarabb az áhított ajándékcsomaghoz és az ingyensörhöz jutni. A szervezők nem számoltak ennyi vendéggel, úgy hitték csupán Moszkvából érkeznek majd látogatók a Hodinka-mezőre, ám feltevéseikkel ellentétben a környező falvakig is eljutott az ajándékosztás híre.
Egymáson taposó tömeg
Látva az eszeveszett tömeget, akik egymáson áttaposva próbáltak „közlekedni”, késlekedés nélkül riasztották a rendőrséget. A hatóságok azonban még így is későn érkeztek, addigra már több száz embert tapostak agyon. A cár azonnal készségesen felajánlott egy nagyobb összeget az áldozatok családjainak, ám II. Miklós megítélésen ez sem segített, mivel tanácsadói javaslatára nem mondta le az aznapi, francia nagykövetségen tervezett bált.
Tette miatt érzéketlennek tartották, és a „Véres Miklós” gúnynevet ragasztották az amúgy is alkalmatlannak tartott uralkodóra. Az áldozatok holttesteit ponyvával letakarva, teherautón ugyanazon az úton haladva vitték végig a hullaházig, amelyen korábban a cár vendégei igyekeztek az ünnepélyre.
A koronázásról számos írásos beszámolót is olvashatunk, de a Lumière testvérek különtudósítójának jóvoltából filmen is láthatjuk a fényűző, majd tragédiába torkolló eseményeket.
Ezeken a felvételeken jól látszik, hogy a tömegszerencsétlenséghez olyan egyéb tényezők is közrejátszottak, mint például az, hogy a katonai gyakorlótérnek használt mezők árkai betemetetlenek voltak, akadályozva ezzel a közlekedést. A rossz tervezés és a nép mohósága miatt bekövetkezett tragédia kétségtelenül rányomta bélyegét az utolsó orosz cár, II. Miklós uralkodására.
