FPÖ: Sikerült elérni a „szakaszcélt”

MH/MTI
2024. június 9. vasárnap. 22:23
Frissítve: 2024. június 9. 22:36

Az Institute FORESIGHT, ARGE Wahlen közvélemény-kutató cégek, az APA hírügynökség, az ORF és Puls4 televíziók felmérései szerint az EP-választáson első helyen végzett az FPÖ eddigi csúcseredményének számító 1996-os EP-választáson elért 27 százalék körüli eredménnyel. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a szociáldemokraták (SPÖ) történetük legrosszabb eredményére – nagyjából 24 százalékra, illetve 23 százalékra – számíthatnak. A Zöldek és a liberális NEOS mintegy 10 százalékos támogatottságot kaphat.

Kickl hangsúlyozta, hogy az eredményt „alázattal és hálával” fogadják, és „első helyre állítják a nép érdekeit”. „Ezt a megbízást mi, szabadságpártiak, minden szinten következetesen meg fogjuk valósítani” – húzta alá. A voksolás – mint fogalmazott – „egy határozott, következetes politika fontosságát bizonyítja”. Kiemelte, hogy a szakaszcélt sikerült elérni, és továbbra is az osztrák polgárok bizalmának elnyerésére fognak törekedni.

Kickl egyben bejelentette, hogy megindítják a következő szakaszt, vagyis a kancellári tisztség megszerzését.

„Lépésről lépésre visszaszerezzük országunkat” – hangoztatta Harald Vilimsky, az FPÖ listavezetője is Kickl oldalán felszólalva.

Vilimsky azt is bejelentette, hogy szerdán a francia Nemzeti Tömörülés (RN) vezéralakjával, Marine Le Pennel fog megbeszélést tartani az Identitás és Demokrácia (ID) frakció kiszélesítéséről az EP-ben, nyitva tartva az újracsatlakozás lehetőségét a nemrég kizárt Alternatíva Németországnak (AfD) is.

„Célom egy nagyszabású szabadságpárti reformszövetség megalakítása. Nagyon-nagyon sok párt hajlandó erre” – húzta alá Vilimsky.

Reinhold Lopatka, az ÖVP listavezetője keserűnek nevezte pártja szavazatveszteségeit, és feladatként jelölte meg, hogy az őszi parlamenti választásokig „tegyenek rendet” a pártban.

„Az SPÖ, úgy tűnik, továbbra is nehéz fázisban van” – vonta le következtetését Andreas Schieder, a szociáldemokraták listavezetője, szintén kifejezve csalódottságát az eredmények miatt.

Elolvasom a cikket