Ezért lehet veszélyes a túl gyors fogyás

A komoly fogyás mellett biztosítani kell a megfelelő fehérjebevitelt és a rendszeres, főként izomerősítő edzést, máskülönben a gyógyszer nagyobb károkat okozhat, mint a betegség – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében az Endokrinközpont.

Vannak, akiknél úgynevezett szarkopéniás elhízás alakul ki glukagonszerű peptid-1 (GLP-1) analógok alkalmazása, súlycsökkentő műtét vagy erős megszorító diéták következtében. A szarkopéniás elhízás azt jelenti, hogy miközben a páciens elhízott, egyre kevesebb a mérhető izomtömege. Ez leggyakrabban a jelentős, gyors fogyást követő visszahízás, vagyis a jojóeffektus miatt alakulhat ki, és az így fogyó betegek nagy részét érinti.

„Akár gyógyszerrel, akár életmóddal elért fogyásról van szó, eléggé háttérbe szorul az a tény, hogy a súlyvesztés az izomszövetet is érinti, ugyanakkor a visszahízás kizárólag zsír formájú. Ennek pedig az az eredménye, hogy azoknak a krónikus elhízással élő pácienseknek, akik gyakran »jojóznak«, megváltozik a testösszetétele, még akkor is, ha végső soron némi fogyást érnek el. Vagyis még ha fogynak is, metabolikusan biztosan egészségtelenebbek lesznek, mint a gyors fogyás előtt voltak, és erősen veszélyezteti őket a szarkopéniás elhízás” – fogalmazott dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista.

Rejtve maradhat

Az izomtömegvesztéssel járó elhízás sokszor rejtve marad. Ennek oka, hogy leginkább a testtömeg válik ismertté, a testtömegösszetétel nem. Éppen ezért az európai irányelvek a veszélyeztetett személyekkel kapcsolatban azt javasolják, hogy a testtömegindexen (BMI) kívül a derékkörfogatot, valamint az izom- és csontrendszert is mérjék fel a szakemberek. Ez utóbbi jelentheti például a szorítási erő felmérését vagy 30 másodperces széktesztet (ez azt helyezi el egy skálán, hogy hányszor tud valaki felállni, majd leülni egy székbe 30 másodperc alatt, a kéz segítsége nélkül). Ezenkívül ajánlott a testtömeg-összetétel eszközös meghatározása is, amely során képet lehet kapni a zsírszövet, az izomszövet és a szervezet folyadéktartalmának arányáról.

„E tekintetben egyetértek azokkal az aktuális trendekkel, amelyek a túlsúlyra, az elhízásra másként tekintenek, és jóval kitágítják a fogalom meghatározását, hiszen itt jóval többről van szó, mint esztétikai kihívásról. Az izomvesztéssel járó elhízás sem csak a külsőségek miatt jelent problémát, hanem nagyban befolyásolja a mindennapokat, az életminőséget és az életkilátásokat is. Ennek szellemében viszont a megoldás sem szorítkozhat arra, hogy azt javasoljuk: tessék fogyókúrázni” – hangsúlyozta a szakember.

Így előzhető meg az izomvesztéssel járó elhízás

A szarkopéniás elhízás megelőzésének és kezelésének két fő összetevője van, de egyik sem csodaszer: a táplálkozás és a mozgás. „Ha el is rendelünk fogyást elősegítő gyógyszereket, hiszen ezek bizonyos esetekben szükségesek, mindig fel kell hívni a páciens figyelmét a kardiomozgás, az izomerő-fejlesztő edzés és a magas fehérjetartalmú étrend jelentőségére” – mutatott rá dr. Mutnéfalvy Zoltán. Hozzátette, ahhoz, hogy ezekben az összetett kérdésekben a páciensek jól megértsék és alkalmazni tudják az ajánlásokat, az orvosi kivizsgálás és kezelés mellett fontos a dietetikai és mozgásterápiás tanácsadás, hiszen így nagyon konkrét, praktikus és ami lényeges, személyre szabott sorvezetőt kaphatnak az érintettek. Vannak azonban általános szabályok, amelyeket érdemes betartani.

Elolvasom a cikket