Giorgia Meloni megköszönte pártja sikerét az olaszoknak

MH/MTI
2024. június 10. hétfő. 6:33

Köszönöm, az Olasz Testvérek az első párt maradt, túllépve az olasz parlamenti választások eredményét – jegyezte be közösségi oldalán Giorgia Meloni kormányfő, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke hétfőre virradóra, az európai parlamenti (EP-) választások első exit poll eredményeinek közzététele után. Giorgia Meloni magáról készített fényképet is posztolt, melyen a győzelmet jelképező V betűt mutatta ujjaival.

A belügyminisztérium 25 százalékos szavazatfeldolgozási adatai szerint az FdI 28,6 százalékon állt. A jobboldali párt a 2022 szeptemberében tartott olasz parlamenti választásokon valamivel több mint 26 százalékot szerzett.
Az FdI római sajtóközpontjában Giovanni Donzelli, a párt olasz parlamenti képviselője és országos koordinátora nyilatkozott.
„Az FdI kevesebb mint két éve kormányoz, és sem a kormányszerep, sem a nehéz nemzetközi helyzet nem csökkentette erőnket, ellenkezőleg, erősödtünk. Bizonyítottuk, hogy a jobboldal egyenlő a jó kormányzással” – jelentette ki Donzelli.

Hangsúlyozta, hogy a jobbközép koalíció másik két pártja, a Matteo Salvini vezette Liga és az Antonio Tajani vezette Hajrá Olaszország (FI) is erősödött, vagyis a jobbközép többség a 2022-ben elért 44 százalékot tovább növelte.
A kormányerők erősödésével Giorgia Meloni erőteljesebben tudja képviselni Olaszországot az európai és nemzetközi politikai színtéren – mondta Donzelli.

Ami az EP-ben várható szövetségeket illeti, Giovanni Donzelli kifejtette: Giorgia Meloni kezdettől fogva arra törekszik, hogy a jobbközép „győztes olasz receptjét” Európában is alkalmazza egy hasonló jobbközép többség kialakításával.

Antonio Tajani, az FI vezetője is jó eredményről beszélt, amelyet a tavaly elhunyt pártelnök, Silvio Berlusconi emlékének szentelt. A párt 2022-ben 8,1 százalékot szerzett, a mostani kezdeti eredmények szerint 8,6-ot.

A részvételi arány 49,6 százalékot ért el, ami a mindenkori legalacsonyabbnak számít. Az öt évvel ezelőtti EP-választáson 56,1 százalék volt.

Elolvasom a cikket