Hollandiában a Munkáspárt és a Zöldek választási szövetsége nyerte a legtöbb EP-mandátumot

MH/MTI
2024. június 10. hétfő. 7:45

A Szabaddemokrata Néppárt (VVD) négy, a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) három, a Demokraták 66 (D66) szintén három helyet szerzett az új EP-ben. A Farmerek és Polgárok Mozgalma (BBB), a Református Politikai Párt, az Új Társadalmi Szerződés (NSC), valamint az Állatvédők Pártja (PvdD) egy-egy mandátumot kap a 2024-2029 közötti uniós parlamenti ciklusra.

Az uniós parlamenti választásokon Belgiumban a Flamand Érdek (VB) érte el a legjobb eredményt, 14,6 százalékot, őket szorosan követi az Új Flamand Szövetség, az N-VA 14 százalékkal. Ez a két párt 3-3 helyet foglalhat el a Belgiumnak járó 22-ből az EP-ben. A Reformer Mozgalom (MR) 12,6 százalékát kapta meg a voksoknak, és ugyancsak 3 hely illeti meg az uniós törvényhozásban.

A Munkáspárt (PTB-PTVA) a szavazatok 10,7 százalékát szerezte meg, ami 2 mandátumot jelent az EP-ben. Szintén 2-2 mandátumot szerzett a Flamand Kereszténydemokrata Párt, a Szocialista Párt (PS) és a Vooruit. Egy-egy képviselői helyet szerzett a Keresztényszocialista Párt (PSC), a Les Engagés, a zöld Ecolo, a Zöldek, valamint az Alexander De Croo miniszterelnök vezette Open Vld.

Luxemburgban az előzetes számadatok alapján a Keresztényszocialista Párt (CSV) szerezte meg a legtöbb szavazatot – az összes voks közel 22,9 százalékát -, ami két helyet biztosít számára az uniós parlamentben. A második és harmadik helyen a Luxemburgi Szocialista Munkáspárt (LSAP) és Demokrata Párt (DP) végzett a szavazatok 21,7, illetve 18,3 százalékával. Ez a két párt 1-1 mandátumot kap az EP-ben. Az Alternatív Demokratikus Reform Párt (ADR) és a Zöldek egyaránt a szavazatok 11,8 százalékát szerezték meg, és ők is 1-1 helyet kapnak az uniós parlamentben.

Elolvasom a cikket