Lara aspeni esküvője

A denveri pár úgy döntött, hogy Aspenben házasodnak össze, ahol a vőlegény, az Illenium néven fellépő elektronikus zenész két évig élt. Lara édesanyja Franciaországból származik, Miller pedig franciabarát családba született, komolyan fontolgatták, hogy ott házasodnak, de végül úgy döntöttek, hogy Colorado jobban elérhető a hazai vendégek számára.

A legjobb barátaim közül olyan sokan zenészek és állandóan utaznak, így nehéz lett volna kiutaztatni, akit látni szerettünk volna életünk legboldogabb napján – mondja Miller, akit 2022-ben Grammy-díjra jelöltek.

Amikor megláttuk a helyet Aspenben, azonnal beleszerettünk a helyszínbe. Az őszi idő, a színek, a fák, egyszerűen magával ragadtak. Fontos volt, hogy ide mindenki el tudott jönni. Teljesen otthonosnak éreztük – mondta a zenész.

A szertartás zord időjárással kezdődött, zuhogó eső és hatalmas szél volt.

Óriási ezüst gömbök voltak a tóban, közvetlenül a szertartásunk mellett. Ahogy készülődtem, kinéztem az ablakon, és látom, hogy a srácok kajakon üldözik az ezüstgömböket, nehogy elrepüljenek. Csak úgy mozogtak mindenfelé – meséli McWhorter.

Féltünk, hogy a szél elvisz mindent, ami mozdítható és a tortán sem tudjuk meggyújtani a gyertyát. Tökéletes pillanatban tisztult ki az idő, amikor a fogadalomhoz értünk. Úgy éreztem, hogy a szél pont akkor állt meg, amikor a fogadalmunkat mondtuk, ami nagyon különleges volt. És a napfény egyszerűen mennyei volt felettünk – mondta a pár szinte egyszerre.

Elolvasom a cikket