Lemondott Romániában az ellenzéki USR elnöke

MH/MTI
2024. június 10. hétfő. 15:47

A magát jobbközép pártként meghatározó USR öt évvel ezelőtt, 2019-ben – a Dacian Ciolos volt miniszterelnök által korábban alapított centrista PLUS-szal szövetkezve – a voksok 20 százalékát kapta az EP-választásokon, és Románia 32 EP-képviselője közül nyolcat küldhetett Brüsszelbe az Újítsuk meg Európát frakcióba.

A vasárnap este közzétett exit poll szerint az ADU a voksok mintegy 11 százalékát szerezhette meg, ami négy EP-képviselői mandátumot jelenthet.

Catalin Drula azt mondta: az USR-nek tovább kell lendülnie ezen a kudarcon, idén másik két választás (parlamenti és elnökválasztás) lesz Romániában, és olyan vezetésre van szüksége, amely vissza tudja adni a reményt „az ország modernizálására”, és a hitet, hogy a szociálliberális PSD–PNL kormánykoalíció legyőzhető. Drula nem távozik azonnal, mert van még néhány irat, amit a választások kapcsán alá kell írnia, de azt ígérte, a lehető legrövidebb időn belül összehívja a tisztújító kongresszust.

Az USR a szintén vasárnap megrendezett önkormányzati voksoláson a részeredmények szerint elvesztette Brassó és Bukarest első kerületének polgármesteri tisztségét is, de Drula szerint nem sikerült a települési és megyei önkormányzatokban sem erősödnie a négy évvel ezelőtti nyolc százalékhoz képest.

Drula meg is nevezte kit látna szívesen az USR élén. Úgy vélte: a Temesváron újabb polgármesteri mandátumot szerző Dominic Fritz lehetne a legalkalmasabb a párt vezetésére.

Elolvasom a cikket