Tűnő pillanat

2024. június 10. hétfő. 14:49

Az EP- és önkormányzati választás előtti napon megmutatta magát az ellenzék. Dobrev Klára 36 órás finisbeli országjárásában megint sületlenségeket beszélt például arról, hogy ő annyi szeretetet, biztatást kapott kampánykörútja során, ami arra is elég, hogy saját két kezével szedje szét Orbán Viktor rendszerét. A mindig elmélázó, ám roppant magas Karácsony Gergely úgy gondolta, itt az ideje a cselekvésnek, mert ez a Vitézy Dávid nagyon vitézkedik, ezért elhatározta, hogy saját főpolgármesteri kezével ragaszt át plakátokat. A tűzeszű Márki-Zay Péter, a szinte mérhetetlenül népszerű Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, aki reménytelenül kopog évek óta a tudósképző ajtaján, elérkezettnek látta az időt, hogy a kampányfinisben ő is megszólaljon, így hát buzizott és zsidózott egy kiadósat. Az új üstökös, Magyar Péter, miután tűző napsütésben némi kultúrműsor keretében két órát várakoztatta híveit a Hősök terén, alig nyolcvanperces beszédben fejtette ki gondolatait a mentőkért kiáltó, hőgutát kapó híveinek. Ám a Momentum, ez az egykor oly fiatalos párt, hallgatott, mint tyúk a búzában. Pedig ez a formáció – olyan nagy formátumú politikusokat adott a honi közéletnek, mint a füstgránátot dobó Fekete-Győr András vagy a mondandójába belesülő Gelencsér Ferenc – nagyon számított arra, hogy két kiküldött hölgy képviselője révén tovább tudja pocskondiázni az Európai Parlamentben Magyarországot. Ám a választók másként döntöttek. Úgy ítélték meg, hogy ez a Momentum csupán egy zavaró mozzanat lenne az európai színtéren.

Elolvasom a cikket