A jobboldali pártok határozottan megizmosodtak a mostani az európai parlamenti választáson. Franciaországban a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés, történelme során először választást nyert. Lemondott Alexander de Croo belga szövetségi miniszterelnök, mert flamand liberális pártja az EP-választással egy időben megtartott parlamenti megmérettetésen 12 mandátumából ötöt elvesztett. A választást a jobboldali Új Flamand Szövetség nyerte meg. Giorgia Meloni kormányfő, az Olasz Testvérek (FdI) élén 28 százalékos győzelemre számíthat (nem végleges eredmény) az EP-választáson. Az Osztrák Szabadságpárt is történelmet írt, mert most volt itt is az első eset, hogy a párt győzni tudott egy választáson. Németországban, az élesen migrációellenes Alternatívát Németországnak (AfD) az ország második legnépszerűbb pártjává vált. Most ennyit az urnák zárása után.
Tehát van oka az európai jobboldalnak ünnepelni, mert az eredmények azt mutatják, hogy az Európai Parlamentben az eddigieknél sokkal nagyobb befolyása lesz. Előre látható, hogy a következő nemzeti választásokon a jobboldali pártoknak nagy az esélye, hogy még több szavazatot szerezzenek. Végül is a mostani EP-választáson, nyugodtan kijelenthető, trendforduló következett be, a globalista erők teret vesztettek, a patrióta pártok viszont előre törtek.
Nem ünneprontásnak szánjuk, de megjegyzendő, hogy a dolognak mégis van egy rossz szájíze. Nevezetesen, hogy Marine Le Pen már egy ideje politikai riválisának tekinti Alice Weidelt, az AfD társelnökét. Sajnos a versengés éppen az EP-választás előtt meglehetősen szerencsétlen fordulatot vett.
Nevezetesen arról van szó, hogy Marine Le Pen kizáratta az EP-ben eddig vele közösen politizáló AfD-t a jobboldali Identitás és Demokrácia frakciójából, közvetlenül az európai parlamenti választások előtt.
Maximilian Krah, az AfD uniós listavezetője az EP-választás előtt nem sokkal interjút adott a La Repubblica olasz napilapnak. Krah nyilatkozatai már eddig is sok galibát okoztak, nyilván ezért is került a globalista olasz sajtó látókörébe. A La Repubblica rögtön az interjú elején provokálta Kraht, egyik korábbi nyilatkozatára utalva. E szerint „a németeknek büszkének kell lenniük az őseikre”. Mire az olasz újságíró megkérdezte, hogy akkor is, ha azok SS-tisztek voltak. Mire a német politikus azt válaszolta, hogy ez attól függ, mit csináltak, mert a történteket egyéni elbírálás alapján kell értékelni.
Krah a Nobel-díjas német író Günter Grass példáját hozta fel, aki szintén tagja volt az SS-nek. Azt is hozzátette, hogy az SS-ben sok bűnöző is szolgált, mások kényszerből csatlakoztak a szervezethez és sokakat csak a háború legvégén soroztak be.
Akárhogy is csűrte-csavarta a szót a német politikus, a csapda bezárult, annál is inkább, mert a második világháború után, a nürnbergi nemzetközi bíróság az egész SS-t testületileg háborús bűnösnek nyilvánította, minden tagjára kiterjedően.
Az SS a második világháború alatt különös kegyetlenséggel sok tömeggyilkosságot, népirtást követett el és feladata volt a koncentrációs táborok őrzése is.
Krah sorsa megpecsételődött, levették az EP listáról, ő maga mondott le pártja vezető pozíciójáról, politikai karrierjének vége. Vagyis, az AfD „vezéráldozatot” hozott, annak érdekében, hogy ne lehessen a pártot belegyömöszölni a náci múltba.
És ekkor lépett a „színpadra” Le Pen, aki pontosan azt csinálta, amitől az AfD a legjobban félt. A francia politikus úgy reagált, mintha Krah nyíltan dicsőítette volna az SS-t. Generalizálta az egész helyzetet, nem elégedett meg Krah vesszőfutásával, hanem elintézte, hogy a pártot zárják ki az Európai Parlament Identitás és Demokrácia(ID) frakciójából.
Le Pen a balhét rátolta az egész AfD-re. Az ügy a kezdetekkor még nem kapott túl nagy publicitást, az angolszász sajtóban a teljes interjú sehol nem jelent meg és úgy tűnt, hogy Krah félreállításával a nagyobb botrányt megússza az AfD. Az egészből valójában akkor lett ügy, amikor Le Pen ezt akarta, amikor kizáratta az AfD-t az ID frakciójából, alig három héttel az EP-választás előtt. Erre már a nemzetközi sajtó is felkapta a fejét.
Le Pen és Alice Weidel között soha nem volt felhőtlen a viszony. De az EP választás előtt, még márciusban, a két politikus találkozott egymással, akkor úgy tűnt, hogy elsimultak a nézeteltérések. De ez csak a látszat volt, mert Le Pent idegesítették az AfD állítólagos visszatoloncolási tervei, különösen az, hogy bevándorló háttérrel rendelkező, de már a német állampolgárságot megszerzett személyeket is ki akar ebrudalni az országból.
Le Pen nem akarta, hogy politikai ellenlábasai ezt Franciaországban kihasználják ellene, mondván: Ez lesz ott is, mert közös frakcióban ülnek.
Az AfD mindig is tagadta, hogy német állampolgárokat akar Németországból kitoloncolni. Magát a hírt pedig a Correctiv, a német állam által anyagilag támogatott sajtóorgánum szállította, minden bizonyíték nélkül. Az állítást a német sajtó egy potsdami találkozón elhangzottakra hivatkozva terjesztette, ahol állítólag erről volt szó, de az összejövetelen az AfD-től senki nem volt jelen.
De miért csinálta mindezt Le Pen? Valószínűleg politikai haszonszerzés áll a háttérben. Arra nem lehetett nagyon számítani, hogy a mostani EP választáson ez plusz voksokat hozzon a Nemzeti Tömörülésnek. Arra azonban igen, hogy meggyengíti otthon az AfD-t. Ez a számítás be is jött Le Pennek, mert néhány százalékot esett az AfD népszerűsége.
A francia politikusnak útban van az AfD. Az pártot politikai karanténba zárták, nem csak Németországban, hanem egész Európában is, senki nem akar együttműködni vele. Az AfD-től várt kimagasló jó szereplése lehet, hogy lazított volna a politikai bezártságon. Arról már nem is beszélve, hogy az AfD konkurenciát is jelenthetett volna a Nemzeti Tömörülésnek. Mindennek Le Pen most elejét vette, egyben magát mérsékelt politikusnak állíthatta be, amely így szélesíthette Franciaországban mozgásterét.
Az EP-választáson, bár sokat erősödött a jobboldal, de a teljes politikai frontáttörés még nem történt meg. Erre valószínűleg még egy-két évet várni kell.
De már most elkezdődött a rivalizálás, hogy ki legyen az európai jobboldal leendő vezetője.
