Orbán Viktor: Európában is megerősödtek a békepárti erők

A kormányfő az interjúban rámutatott: az Európai Konzervatívok és Reformisták és az Identitás és Demokrácia összefogása esetén az EP-ben a jobboldal megelőzné a szocialistákat, a zöldeket „és mindenki mást is”, egyedül az Európai Néppárt lenne valamivel nagyobb tömörülés. Orbán Viktor véleménye szerint egy ilyen jobboldali párt megjelenése még az Európai Néppárttól is elvinne szavazókat.

Mindebből Orbán szerint az következhet, hogy a fordulat karnyújtásnyi közelségbe került. A kulcskérdés az, hogy az olasz és a francia elnök asszony meg tud-e egymással egyezni. Ha igen, akkor a jobboldali fordulat nem csupán egy lehetőség, hanem tény lesz Európában – mondta a kormányfő.

Az interjúban a miniszterelnök a hazai választás kapcsán kijelentette, a Fidesz–KDNP európai parlamenti listájára több szavazat érkezett, mint öt éve, ám a magas részvétel miatt százalékosan az eredmény valamivel elmarad az előzőtől. Ezt úgy értékelte, hogy a 44 százalék is szép eredmény, majd rámutatott: ez egy olyan választás volt, ahol egyszerre két ellenfelet is le kellett győzni, a régi ellenzéket, meg az újat. „Mi mind a kettőt legyőztük, méghozzá utcahosszal. Az ezüstérem is szépen csillog, de az arany még szebben” – jelentette ki Orbán Viktor.

Magyar Péter és a Tisza Párt szerepléséről a kormányfő azt mondta: hogy ki és milyen lőtávon belül van, meg hogy kinél van a puska, azt hagyjuk meg a következő választási kampány időszakára. Hozzátette: „most volt egy csata, amit megnyertünk, 15 százalékkal vertük meg a másodikat. Mi vagyunk messze a legnagyobb párt, ezért optimizmussal tekintek a jövőbe. Ráadásul úgy nyertük meg, hogy soha ennyien nem szavaztak még ránk európai parlamenti választáson.”

Elolvasom a cikket