Atlétikai Eb: Tamberi, Warholm és Bol is nyert

MH/MTI
2024. június 12. szerda. 6:53

A hármas döntőjének „alaphangját” Pedro Pichardo adta meg a második sorozatban, amelyben 18,04 méterre szállt. Hiába azonban a portugál klasszis egyéni csúcsa, ezzel sem tudott aranyat nyerni, mivel a 23 éves Diaz Fortun – azok után, hogy 17,82-t és 17,96-t is ugrott – ötödikre egészen parádés produkcióval rukkolt elő, 18,18 métert ért el, ezzel megszerezte a győzelmet.

A 23 éves spanyol minden idők harmadik legjobb eredményét ugrotta, mindössze 11 centivel elmaradva a brit Jonathan Edwards 1995-ben felállított világcsúcsától (18,29 m).
Férfi és női 400 gáton is tulajdonképpen egyesélyes volt a finálé. Előbbiben a norvégok világcsúcstartója, Karsten Warholm gyakorlatilag más dimenzióban futott, mint riválisai és még úgy is nagy fölénnyel győzött, hogy az utolsó előtti gátra nem jött ki neki a lépés és kicsit megbillent. A 46.99 másodperces idővel győztes norvég mögött az olasz Alessandro Sibillo lett a második 47.50-es országos csúccsal, a harmadik helyen pedig Carl Bengtström ért célba 47.94-es svéd rekorddal.

A nőknél Femke Bol volt a favorit és a hollandok világbajnoki és Eb-címvédője könnyedén igazolta a papírformát, a második gáttól már tisztán vezetett, a célegyenesbe fordulva már több mint tíz méteres előnnyel vezetett, a célig pedig tovább növelte különbséget a többiekkel szemben és végül 52.49 másodperces bajnoki csúccsal diadalmaskodott.

Eredmények:
férfiak:
400 m gát, Európa-bajnok: Karsten Warholm (Norvégia) 46.99 másodperc
2. Alessandro Sibillo (Olaszország) 47.50
3. Carl Bengtström (Svédország) 47.94

magasugrás, Európa-Bajnok: Gianmarco Tamberi (Olaszország) 2,37 méter
2. Vladiszlav Lavszki (Ukrajna) 2,29
3. Oleh Doroscsuk (Ukrajna) 2,26

hármasugrás, Európa-bajnok: Jordan Alejandro Díaz Fortun (Spanyolország) 18,18 méter
2. Pedro Pichardo (Portugália) 18,04
3. Thomas Gogois (Franciaország) 17,38

tízpróba, Európa-bajnok: Johannes Erm (Észtország) 8764 pont
2. Sander Skotheim (Norvégia) 8635
3. Makenson Gletty (Franciaország) 8606
…19. Gálpál Zsombor 7528

nők:
200 m (0,7 méter/másodperc), Európa-bajnok: Ditaji Kambundji (Svájc) 22.49 másodperc
2. Daryll Neita (Nagy-Britannia) 22.50
3. Helene Parisot (Franciaország) 22.63

10 000 m, Európa-bajnok: Nadia Battocletti (Olaszország) 30:51.32 perc
2. Diane van Es (Hollandia) 30:57.24
3. Megan Keith (Nagy-Britannia) 31:04.77
…15. Bőhm Lilla 32:41.41

400 m gát, Európa-bajnok: Femke Bol (Hollandia) 52.49 másodperc
2. Louise Maraval (Franciaország) 54.23
3. Cathelijn Peeters (Hollandia) 54.37

gerelyhajítás, Európa-bajnok: Victoria Hudson (Ausztria) 64,62 méter
2. Adriana Vilagos (Szerbia) 64,42
3. Marie-Therese Obst (Norvégia) 63,50

Elolvasom a cikket