Bagatel

2024. június 12. szerda. 16:5

Reagált Karácsony Gergely azokra a kiszivárgott hangfelvételekre, amelyekben roppant érdekes dolgokat mondott politikai ellenfeléről, Vitézy Dávidról, a pártszövetségekről, valamint arról, hogy miként használta a Fidesz módszerét saját politika céljaira. Nem tagadta, hogy az ő hangja hallható a felvételeken, amelyeken egyebek között arról tesz említést, hogy lapáttal kéne agyonverni Vitézyt, hogy miként kell a Momentumot felhasználva bizonytalanságba tartani a DK-t, és hogy a nemzeti konzultáció ötletét adaptálta (lopta el) nagy találmányához a Budapesti Lakógyűléshez. Leszögezte, hogy amit mondott, annak abszolút nincs jelentősége – „amúgy is egy politikus a barátai között szokott mondani költői túlzásokat”. Nem úgy annak, hogy „Magyarország legnagyobb közvetlenül választott politikai vezetőjét folyamatosan, szisztematikusan lehallgatják” – tette hozzá. Mert ha valami, az biztos – szögezte le –, hogy ezeket a kijelentéseket olyan baráti társaságban, csupa olyan ember előtt tette, akiknek zsebében kizárt, hogy ott pörgött a diktafon. A lehallgatást ugyan bizonyítani nem tudja, de az mindegy is. Végül is, gondoljunk bele: ha Magyar Péterre – saját becslése szerint – kétezer embert állított rá a hatalom, hányan dolgozhatnak azon, hogy a főpolgármester minden titkos szavát rögzítsék.

Elolvasom a cikket