Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren

A 20 éves magyar versenyző óriási csatában, célfotóval végzett a harmadik helyen az olimpiai számban, ezzel pályafutása első egyéni dobogós helyezését szerezte felnőtt világversenyen.

A szerb főváros kajak-kenu pályáján kialakított helyszínen hat, egyenként 1,67 kilométeres kört kellett teljesítenie a 29 indulónak.

A férfiak küzdelmeire megérkezett az eső, Betlehem, akárcsak a 2022-es római kontinensviadalon, ezúttal is rögvest az elején az élre állt, és óriási iramot kezdett diktálni.

A harmadik kör elején aztán a sportág két világklasszisa, a regnáló világbajnok Rasovszky Kristóf és a 2022-es budapesti vb-győztes olasz Gregorio Paltrinieri vette át a vezetést. A táv feléhez érkezve összeállt az elit, azaz a magyarok, az olaszok és a franciák, a hat versenyzőt kevesebb, mint öt másodperc választotta el egymástól.

Az utolsó körre fordulva Paltrinieri vezetésével a három olasz megpróbálta „megrántani” az élmezőnyt, de szinte mindenki – köztük a két magyar is – felvette a kesztyűt, így 1000 méterrel a cél előtt öldöklő volt a küzdelem.

A hajrában Paltrinieri egy másik „útvonalat” választva faképnél hagyta a mezőnyt – még a tv-s közvetítésben is csak percekkel később mutatták meg -, miközben Betlehem és Rasovszky tempózott a nagyobb boly élén. A 29 éves olasz így nagy fölénnyel diadalmaskodott, mögötte több mint 20 másodperc lemaradással érkezett meg az élmezőny többi tagja, négyen gyakorlatilag egyszerre csaptak célba, így a célfotó döntött, Betlehem néhány perccel később hivatalosan harmadik lett.

Rasovszky végül kilencedikként ért célba.

„Nagyon örülök, hogy meglett ez a bronz. Az elején szokás szerint elindultam, aztán szerettem volna átadni a vezetést, de szinte senki sem akart az elejére jönni. A hajrában nagyon gyors tudtam lenni, a hosszú egyenesben pedig több embert is megelőztem. Boldog vagyok, hogy a sok negyedik, ötödik hely után végre fent állhatok a dobogón” – nyilatkozta az M4 Sportnak Betlehem.

Hozzátette, az utolsó körben sokáig azt hitte, az élen halad, a másik úton úszó Paltrinierit ugyanis kitakarta a bírók hajója, így ő teljesen elveszett a látótérből.

Rasovszky Kristóf elmondta, néhányan – főként azok, akik nem jutottak ki az olimpiára – rendkívül sportszerűtlenül viselkedtek a viadal alatt, és mindent megtettek annak érdekében, hogy „ne legyen tiszta a verseny”.

„Remélem, akik ott lesznek az olimpián, tudják, mi az a fair play, én pedig bízom benne, hogy nekem visszaad valamit az élet” – fűzte hozzá az ötkarikás ezüstérmes, aki megjegyezte, a 2021-es tokiói játékok előtt is érem nélkül maradt a kontinensviadalon, így „nincs világvége”.

Eredmények:
nyíltvízi úszás, férfiak, 10 km, Európa-bajnok:
Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 1:49:19.6 óra
2. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 1:49:41.0
3. BETLEHEM DÁVID 1:49:41.2
…9. RASOVSZKY KRISTÓF 1:49:53.8

korábban:
nyíltvízi úszás, nők, 10 km, Európa-bajnok:
Leonie Beck (Németország) 2:00:54.8 óra
2. Barbara Pozzobon (Olaszország) 2:00:54.9
3. Giulia Gabbrieleschi (Olaszország) 2:00:58.5
.5. FÁBIÁN BETTINA 2:01:03.9
.7. SZIMCSÁK MIRA 2:01:14.0
…18. OLASZ ANNA 2:03:31.2

Elolvasom a cikket