2024. június 12. szerda. 6:8
A meglepetés ereje mindenkiben heves érzelmeket kelt; nem csoda, hogy a hétvégi választások eredményi napokkal később is vetnek hullámokat. Sorra látnak napvilágot az újabb és újabb elemzések, ám mivel nem szeretnék a szakértő szerepébe tetszelegni, inkább egy másik nézőpont vetődik fel bennem.
Már régen megtanultam, hogy nincs új a nap alatt, érdemes értőn olvasni a múltat, kiváltképp az örökbecsű írásokat. Dante Alighieri kicsivel több mint hétszáz esztendővel ezelőtt fejezte be élete főművét, a Komédiát, amit ma már csak Isteni színjátékként emlegetünk, s amely lényegében a kor erkölcsi mércéjét tükrözi, sőt évszázadokon keresztül az utódoknak is utat mutatott, lényegében egészen napjainkig egy viszonyítási pontnak számított a menny, a purgatórium és a pokol bemutatásával.
Nagy ókori elődjével, Vergiliussal a sötétség legmélyebb bugyraiba száll alá Dante. Maga mögött hagyja a torkosokat, fösvényeket, haragosokat, átszáguld a gyilkosok, haramiák, képmutatók, rablók és tolvajok táborán, míg megérkezik a pokol fenekére, ahol az árulók sínylődnek. A rokonok árulói, a testvérgyilkosok, még mélyebben a hazaárulók, és az egész szörnyűség legmélyebb pontján bukkan a barátokkal, jótevőkkel hitványul elbánókra: Júdásra, Brutusra, Cassiusra, akiket személyesen Lucifer gondoz különös kegyetlenséggel.
Túlléphetnénk Dante utazásán egy kézlegyintéssel, hogy más idők, más helyek ihlették, a középkort messze magunk mögött hagyva legfeljebb érdekes szórakozás az elbeszélő költeménye; ám a bűnök bűne mindmáig itthon is oly súllyal esett latba, hogy Mohácstól kezdve, Rákóczin át az 1848-49-es szabadságharcig, sőt legújabb korunkig az árulókat kutattuk, a három per hármasokat, gyakorta még ott is, ahol nem voltak. Szegény Károlyi vagy Görgei évszázadokig, évtizedekig viselte a bélyeget, függetlenül a tényektől, amelyek utóbb felmentették őket. Az árulók megnevezése nem csupán az erkölcsi igazodást mutatta, hanem egyfajta megnyugvást hozott a kudarcok, a keservek emelt fővel viseléséhez, erőt adott a kilátástalanság pillanataiban.
Értem én, hogy napjainkra oly erőssé váltak az emberek, hogy az árulóktól már nem is kell tartaniuk, sőt éppen ők válhatnak az igazság bajnokaivá, hiszen egy buborékból nézve semmi nem az, mint a valóságban; minden erény, érték, érdem megkérdőjelezhető, szubjektív és viszonylagos, az új megváltóknak már nem kell erkölcsi aggályokkal megbirkózni, elég a csalfa reményt meglebegtetni. Ez is egy színjáték, bár legkevésbé sem isteni, annál inkább szánalmas. Dante meg Vergilius pedig bolyongjon a poros múltban; már ha van még, aki e neveket ismeri.
A szerző vezető szerkesztő
