Kína bírálta az elektromos autóira kivetendő uniós vámtervet

MH/MTI
2024. június 12. szerda. 22:44

„Peking fokozott figyelemmel fogja kísérni az európai fél további eljárását, és határozottan megtesz minden szükséges intézkedést a kínai vállalatok jogainak és érdekeinek védelmében” – jelentette be szerdán a kereskedelmi minisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy Kína nagyon elégedetlen az Európai Unió magatartásával.

Az Európai Bizottság szerdán hozta nyilvánosságra a Kínából importált, teljesen elektromos autókra vonatkozó intézkedés-tervezetet, amely jelentős büntetővámokat vetne ki a Kínában gyártott elektromos járművekre, gyártónként eltérő mértékben.

A kínai kereskedelmi minisztérium szerint a közzétett tervezetben szereplő álláspontnak nincs semmilyen ténybeli vagy jogi alapja. Szerintük a bizottság protekcionista magatartást tanúsít, amely feszültséget okoz, és megzavarja a járműipar globális ellátási láncát.

Lin Csien, a kínai külügyi tárca szóvivője szerdán úgy nyilatkozott, hogy az Európai Uniónak a kínai elektromos járművekre vonatkozó szubvencióellenes vizsgálata „tipikus protekcionizmus”. Szerinte a kivetett vámok nemcsak a piacgazdasági elveket és a nemzetközi kereskedelmi szabályokat, hanem Európa saját érdekeit is sértik.

„Sürgetjük az Európai Uniót, hogy tegyen a szabad kereskedelem támogatásért, és a protekcionizmus elleni elkötelezettségének megfelelően működjön együtt velünk a két fél közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi együttműködések fenntartása érdekében” – mondta Lin. Leszögezte, hogy a protekcionizmusnak nincs jövője, és a nyílt együttműködés a helyes út.

„Kína minden szükséges intézkedést meg fog tenni, hogy határozottan megvédje törvényes jogait és érdekeit” – jelentette ki.

Az uniós vámok tervét Kínán kívül többen is bírálták: szerdán több német autógyártó kifogásolta a tervet. Nyilatkozataikban egyebek közt jelezték, hogy „a protekcionizmus veszéllyel jár”, és „egy ilyen döntés negatív hatásai felülmúlnák a lehetséges előnyöket”.

Nagy Márton magyar nemzetgazdasági miniszter szerdán közleményben tájékoztatott arról, hogy a magyar kormány nem ért egyet a büntetővámokkal. Hangsúlyozta, hogy a protekcionizmus nem megoldás, helyette együttműködésre és szabadpiaci versenyre van szükség.

Elolvasom a cikket