Fősodor

2024. június 13. csütörtök. 16:27

Háromszorosára emelkedett Kanadában a véletlenszerű marihuána-fogyasztás miatt a sürgősségi osztályon kikötő idősek száma, akik sok esetben összekeverték a marihuánát tartalmazó és nem tartalmazó élelmiszereket. A bajt csak tetézi, hogy néhány laza boomer még mindig a fiatalkori tapasztalatai alapján próbál sodorni és elszívni egy-egy spanglit, márpedig a mai füvek erősebb hatásúak, mint a hajdaniak. Németországban a helyi Zöldek erőszakos fellépése nyomán a kormány úgy döntött, legalizálja a marihuánát. Ám a liberalizáció nem mindenkinek tetszik, mert például őrületbe kergeti a rendőrség tagjait. Több zsaru is ironikusan megjegyezte: csak remélik, hogy a szövetségi egészségügyi minisztérium nem várja el tőlük, hogy vonalzóval mérjék le a kétszáz méter távolságot az iskolák és a fogyasztók között. Azt is panaszolták, hogy nincs az utcai járőröknek a maximálisan tartható mennyiség mérésére alkalmas eszközük. Az pedig újabb kihívást jelenthet a forgalom őreinek, hogy a Bundestag új jogszabálya szerint vezetés közben a németek nagyjából egy pohár sör hatásának megfelelő füvet fogyaszthatnak, ami a vérben 3,5 nanogramm/milliliter THC mennyiséget jelent. Igaz, kimondták, nem lehet egyszerre alkoholt és füvet fogyasztani annak, aki volán mögé ül. A páratlanul drasztikus tiltás nyomán most aztán fel van adva a lecke a derék németeknek: előbb a sör, aztán a spangli, vagy fordítva? Többen azt mondják, teljesen mindegy. Csak egészség legyen.

Elolvasom a cikket