Hihetetlen, de egy szavazattal győzött!

MH/MTI
2024. június 13. csütörtök. 12:34

Egyetlen szavazattal győzött az RMDSZ polgármesterjelöltje, Béres Csaba a partiumi Székelyhídon a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon, miután a román központi választási bizottság elutasította ellenfelének, Boros Dávidnak a választások megismétlésére vonatkozó kérését.

A Bihar megyei kisvárosban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben újrázni szándékozó Béres Csaba polgármesternek az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) által indított Boros Dávid volt a fő kihívója.

Az első részeredmények utóbbinak kedveztek, és a leadott szavazatok megszámlálását követően is Boros Dávid vezetett kilenc szavazattal. A helyi sajtó beszámolója szerint az RMDSZ-es elöljáró a voksok újraszámlálását kérte, ennek eredményeként pedig már Béres Csaba került ki győztesen egyetlen szavazat különbséggel.

Az EMSZ jelöltje a megyei és a központi választási bizottságnál (BEC) is megóvta az eredményt, utóbbinál a választások megismétlését kérte, de minkét fellebbezést elutasították.

A BEC szerda esti határozatában azzal indokolja az óvás elutasítását, hogy a beterjesztő nem tudta bizonyítani állítását, miszerint választási csalás történt. A testület formai okokra is hivatkozott, amikor közölte, hogy a választások megismétlését az urnazárást követő 48 órán belül kellett volna kérnie a jelöltet indító politikai alakulatnak, és nem magának a jelöltnek.

Székelyhídon a szavazatszámlálás elhúzódása felháborodást keltett a lakosság körében, egy részük hétfőn a polgármesteri hivatal előtt tiltakozva sürgette az eredményhirdetést.

Béres Csaba 2008 óta Székelyhíd polgármestere, előtte ifjúsági szervezetekben tevékenykedett, többek között a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke volt.

Elolvasom a cikket