Idén 720 képviselő ülhet be az EP-be, ahol a hagyományosan legnagyobb mérsékelt jobboldali Európai Néppárt 176-ról 185-re, az Európai Konzervatívok és Reformerek 69-ről 73-ra, az Identitás és Demokrácia 49-ről 58-ra tudta növelni képviselőinek számát a 2019-es választásokhoz képest.
A baloldal láthatóan gyengült, hiszen a Szocialisták és Demokraták 137 mandátumot szereztek, ami három hellyel kevesebb mint öt évvel ezelőtt, míg a Zöldek 19 mandátumot veszítve szereztek 52 helyet, a baloldali pártcsalád pedig egy mandátumveszteséggel 36 képviselővel lesz jelen az EP-ben. A legizgalmasabb rész most kezdődik, ugyanis 100 képviselőnek jelenleg nincs pártcsaládja, és a már említett frakciókon belül is vannak olyanok, akik nem az eddigi pártcsaládban folytatják tovább az európai politizálást.
A szuverenista és erős nemzetek Európájában gondolkodó pártok a visegrádi országokban megtartották pozícióikat, ők lettek azok a pártok, amelyek az első és második helyen saját országukban a legtöbb szavazatot tudták megszerezni. Ezek közül Szlovákiában és Magyarországon ezek a pártok kormányon is vannak. Lengyelországban és Csehországban ellenzéki politizálásból is kimagasló eredményt értek el (az ANO pártot is ezek közé a pártok közé soroljuk).
A nagy nyugati tagállamokban, mint például Németország és Franciaország, kimondottan sikeresen szerepeltek a radikális jobboldali erők. Nemcsak a radikális jobboldal áttörése valósult meg Franciaországban, de soha nem látott kisebbségbe zsugorodott az országban hagyományosan erős baloldal is. A Nemzeti Tömörülés több mint kétszer annyi mandátumot szerzett, amely egyenesen kormányválsághoz vezetett, ahol Macron azonnal előrehozott választásokat írt ki. Ezzel a Gabriel Attal vezette kormány is megbukott, de Macron 2027-ig pozíciójában marad. A június 30-án és július 7-én esedékes parlamenti választások után arra lehet számítani, hogy a félelnöki francia rendszerben az elnöknek egy más összeállítású kormánnyal kell majd együttműködnie.
Németországban két ellenzéki jobboldali párt is népszerűbb lett a kormánykoalíció pártjainál, és általánosan elterjedt az a vélemény, hogy az EP-szavazás a „jelzőlámpa-koalíciós” kormány munkájának értékelésével volt egyenértékű. A konzervatív CDU/CSU kapta a legtöbb szavazatot (30 százalék), ami jelen esetben annyi szavazatot jelent, amennyit a Scholz-kormányt alkotó pártok összesen nem tudtak összegyűjteni. Az utóbbi időkben rendkívül sokat bírált szélsőjobboldali AfD-n pedig láthatóan nem fogtak a botrányok, és az sem, hogy a kampány hajrájában eltiltották a szerepléstől a párt listavezetőit, ahogy az sem, hogy a szavazás előtt napokkal következett be törés az AfD és a franciaországi Nemzeti Tömörülés között. Így is sikerült a szavazatok 15 százalékát megszerezniük. Az egymással 2021 óta együttműködni szinte képtelen koalíciós pártok támogatottsága pedig, ahogy arra mindenki számított, teljesen bezuhant az EP választásokra.
Németországban fontos jelenség a Sahra Wagenknecht vezette balpopulista BSW párt hat százalékos szereplése. A párt az egykori NDK állampártjának, a Linkének az utódpártja, amely főleg a szociáldemokrata és liberális szavazók köréből tudott szavazatokat elszívni. Terveik szerint létre akarnak hozni egy olyan új baloldali frakciót az EU-n belül, amely kritikus az Ukrajna-politikát és a mostani irányvonalat illetően is. Az SWB-vel kapcsolatban felreppentek azok a hírek is, hogy például a Fico vezette SMER, vagy az olasz Öt Csillag Mozgalom is egy fontos szövetséges lehet a formálódó európai radikális újbaloldali platform létrehozásában.
Olaszországban a Fratelli d’Italia pártjával az eddigi 10 mandátumhoz képest most 24 mandátumot szerzett az EP választásokon, a második helyen végzett Demokrata Párt 20 mandátumot nyert. Nagyot bukott viszont a Salvini vezette Lega – az eddigi 23 mandátumuk helyett idén nyolc mandátumra elég szavazatot sikerült szerezniük. Giorgia Meloni súlya jelentősen megnövekedett az európai politika életben, és úgy tűnik, leginkább a Le Pen–Meloni páros együttműködése dönthet arról, hogy hány frakciót alakít a szuverenista jobboldal, és ki hova fog tudni beülni az Európai Parlamentbe.
Ami a közvetlen szomszédságunkat illeti, szinte mindenhol a radikális jobboldali vagy szuverenista politikai erők győzedelmeskedtek. Ausztriában most először győzni tudott az ellenzéki Szabadságpárt (FPÖ), míg a jobbközép kormánypárt, a Néppárt (ÖVP) nem sokkal lemaradva végzett a második helyen. A választási eredmények azért is érdekesek, mert itt ősszel parlamenti választások lesznek, és ezek az eredmények jól jelzik az egyes pártok támogatottságát is.
Horvátországban nemrég tartották a parlamenti választásokat, így az EP választás nem igazán hozott sok izgalmat, és a kampányt sem tudták úgy felpörgetni belpolitikai témákkal, mint más országokban. Itt tulajdonképpen a papírforma érvényesült. A jobboldali kormánypárt, a HDZ a szavazatok több mint 30 százalékával hat mandátumot nyert, a balközép, ellenzékben politizáló SPD négy mandátumot szerzett, egy-egy mandátummal pedig bekerült az EP-be a másik szuverenista kormánypárt, a Domovinski Pokret és a Možemo nevű zöld, újbaloldali ellenzéki formáció is.
Romániában a várakozásokkal ellentétben a szélsőséges és magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nem tarolt annyira, mint amennyire arra számítani lehetett, de kimondottan jól szerepelt a kormánykoalíció. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szövetsége a szavazatok majdnem 50 százalékát szerezte meg, ami azért is nagy eredmény, mert kiemelkedően magas volt a részvételi arány is (a szavazásra jogosultak több mint 50 százaléka voksolt). Ennek oka, hogy az EP-választásokkal egy időben tartották a helyhatósági választásokat is. Az AUR a szavazatok 14,95 százalékát szerezte meg, az Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) pedig 8,63 százalékot nyert. Az RMDSZ nagyon jó eredményeket produkált mind a helyhatósági, mind az EP-választásokon. Ez utóbbin a szavazatok több mint hat százalékát szerezte meg, így két képviselőt juttat az EP-be Winkler Gyula és Vincze Loránt személyében.
Szlovákiában hagyományosan uniós szinten is a legalacsonyabb az EP választásokon való részvétel, azonban a Robert Fico miniszterelnök elleni, május közepén elkövetett merénylet mozgósítani tudta valamennyire az EU-s kérdésekkel kapcsolatban egyébként passzívabb közvéleményt. Az ellenzéki Progresszív Szlovákiának sikerült a legtöbb szavazatot megszereznie, amellyel eggyel több mandátumhoz jut, mint a Smer. A második helyen a legnagyobb kormánypárt, a Fico-vezette Smer végzett. Nagy meglepetésre a harmadik legtöbb szavazatot a Republika szélsőjobboldali párt kapta, akik így két képviselőt juttatnak majd az EP-be. A köztársasági elnök által vezetett Hlas párt csak egy mandátumot szerzett, Pellegrini távozásával ugyanis nem tudtak megfelelő üzeneteket megfogalmazni és mozgósítani a kampány során. Nagy valószínűséggel mind a Smertől, mind a Hlastól, valamint a választások során rendkívül gyengén szereplő harmadik koalíciós partnertől, a Szlovák Nemzeti Párttól is sikerült szavazókat elcsábítania a szélsőjobboldali Republika pártnak. Ötödik pártként az ellenzéki kereszténydemokrata KDH is küldhet egy képviselőt az EP-be. Annak ellenére, hogy a felmérések szerint volt esélye, a Magyar Szövetségnek nem sikerült mandátumhoz jutnia és a szavazatok négy százalékát sem sikerült elérniük.
Ami a további V4-es országokat illeti, Csehországban azt az érdekes eredményt láthatjuk, hogy két parlamenten kívüli pártnak is sikerült mandátumot szereznie. A volt miniszterelnök, Andrej Babiš jelenleg ellenzékben politizáló pártja hozta a várt eredményeket, a szavazatok 26 százalékával hét mandátumot szerzett. A jelenleg a liberális Renew Europe pártcsaládban ülő ANO várhatóan elsősorban a szélsőjobboldalon keres majd partnereket. A kormánykoalíciót adó három párt által alkotott pártszövetség, a Spolu hat mandátumot szerzett, és bár csökkent a különbség, közösen még mindig fontos politikai erőt képviselnek.
Lengyelországban egyrészt állandósult a két párt, a PiS és a KO szembenállása, ugyanakkor a Tusk-kormány többi tagja nem szerepelt jól a választásokon. A Harmadik Út alig kapott többet hét százaléknál, sem a pártot alkotó Lengyel Néppártnak, sem a liberálisabb Lengyelország 2050-nek sem sikerült szavazóit kellőképp mozgósítania. Nem is volt egyszerű dolguk, hiszen tavaly év végén tartott parlamenti választásokat idén egy önkormányzati választás követett, amely miatt az EP választásra a szavazók nagy része a lengyel értékelések szerint belefáradt a kampányokba és a PiS-kormány leváltása nyomán végrehajtott átalakításokba.
Az EP-ben elfoglalt helyek sorsa tehát már eldőlt, ugyanakkor, hogy az egyes pártok mely frakciókban foglalnak helyet, és így hogyan alakul majd a tényleges erőegyensúly, még csak a következő napokban fog világosabbá válni. Az egyértelmű, hogy az erőviszonyok jelentősen átrendeződnek majd, és ennek hatása lesz majd az intézmények közötti viszonyokra és az EU-s szakpolitikák alakulására is. Bár az EPP megerősödött, a szocialisták és a Renew Europe is veszített mandátumaiból, így tehát a három hagyományos „nagy pártcsalád”, akik elsősorban alakították az európai politikát, összességében meggyengültek. Valószínűsíthetően az ID köré csoportosuló pártok nem lesznek annyira mérvadóak az új EP irányításában, de az ECR fontos tényező lesz majd a jövőben – feltéve, hogy a két frakció továbbra is megmaradt, és nem hoznak létre egy egységes radikális jobboldali frakciót.
Hogy az EP a választásokkal megújult, csak egy folyamat kezdete, hiszen a legfontosabb döntést ezután kell majd meghozni: hogy ki lesz az Európai Bizottság elnöke, azt már az újonnan felálló Európai Parlament dönti el. A jelek szerint Ursula von der Leyen, az EPP jelöltje kész lehet arra, hogy az ECR-rel is egyeztessen arról, hogy támogassák jelöltségét. Várható tehát, hogy létrejön egy lengyel–olasz szuverenista tengely, amelyhez csatlakozhat akár a francia radikális jobboldal is Le Pen vezetésével. A következő hetek alkudozásai, tárgyalásai, kompromisszumkeresései tehát sorsdöntőek lesznek közép- és hosszabb távon is.