Menczer Tamás: Mi győztünk + VIDEÓ

MH/MTI
2024. június 13. csütörtök. 13:44

Vasárnap a magyar emberek nagy többséggel támogatták a békepárti Orbán-kormányt és a Fidesz–KDNP-t, ez azért is nagyon fontos, mert a NATO főtitkára szerdán Budapesten tárgyalt Orbán Viktorral és ennek a nagy győzelemnek, nagy felhatalmazásnak köszönhetően tudta elérni a kormányfő azt, hogy a NATO Ukrajna-missziójában Magyarország sem katonával, sem pénzzel nem vesz részt – hangsúlyozta közösségi oldalára csütörtökön feltöltött videójában a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Menczer Tamás azt mondta, „van a sportban egy mondás: a meccs végén fel kell nézni a táblára, ott a számok világosak”. Vasárnap a magyar emberek nagy többséggel támogatták a békepárti Orbán-kormányt és a Fidesz–KDNP-t.

„Mi győztünk, a második, harmadik és negyedik helyezett összesen sem kapott annyi szavazatot, mint amennyit mi kaptunk” – értékelt.

Kiemelte: „a nagy felhatalmazásnak, a nagy támogatásnak köszönhetően tudta Orbán Viktor megvédeni Magyarország békéjét tegnap is.”

Objektum doboz

„De hazánk békéjét minden nap meg kell védenünk, mert a háborúpártiak nyomása óriási és folyamatosan nő, és a háború kiterjedésének kockázata is folyamatosan nő, de mi mindent megteszünk azért, és minden erőnkkel azért küzdünk, hogy ne tudjanak bennünket belepréselni ebbe a háborúba” – emelte ki a politikus.

Elolvasom a cikket