Puskás Ferenc előtt tisztelegve exkluzív kivitelű kaparós sorsjegypáros kerül piacra

MH/MTI
2024. június 13. csütörtök. 13:02

Mager Andrea, a nemzeti lottótársaság elnök-vezérigazgatója a Puskás Ferenc utcában, a Bozsik Arénában megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy a cégnek 14 éve nem volt sport, illetve foci témájú sorsjegye. Hozzátette: a Puskás sorsjegyek valódi értékét az adja, hogy megjelentetésükkel olyan világhírű sportoló munkássága előtt tiszteleghetnek, aki alapjaiban határozta meg a magyar labdarúgást, egyszersmind növelve annak nemzetközi presztízsét. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy Puskás Ferenc példakép, akiből lehet és érdemes erőt meríteni. A személye azt üzeni, hogy nincs lehetetlen, és ahol a munka és a szerencse találkozik, ott eljön a siker.

Mager Andrea kitért arra is, hogy az 500 és 1000 forintért kapható sorsjegyek különleges kivitelezéssel és grafikai megoldással készültek, és azt a gondolatiságot képviselik, hogy a „legenda bennünk él” – ez egyben a sorsjegy reklámjának szlogenje is.

Szerencsejáték Zrt. - Puskás sorsjegy bemutatása

Az 500 forintos sorsjeggyel a 25 millió forintos főnyeremény mellett négy egymillió forintos jutalom is elvihető

Fotó: MH/Balogh Dávid

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Puskás Ferenc életrajzírója a könyvből idézve elmondta, hogy az olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes labdarúgó szeretett kaszinóba járni és játékgépezni, a lóversenypályákon is gyakran megfordult, de mindig csak a félretett pénzét, pár száz dollárt kockázatott és a családi vagyont sosem költötte ilyen célra. A Real játékosaként Madridban egyszer a húgával vettek egy sorsjegyet és váratlanul nagy összeget nyertek.

A sajtótájékoztató keretében az első három sorsjegyet Mager Andrea és Puskás két dédunokája, Ane de Juan Damborena és Sara Perez Damborena kaparta le.

Az 500 forintos sorsjeggyel a 25 millió forintos főnyeremény mellett négy egymillió forintos jutalom is elvihető. Az 1000 forintos áron értékesített sorsjegy két 50 millió forintos főnyereményt és tíz egymillió forintos jutalmat kínál, számos kisebb értékű nyeremény mellett.

Elolvasom a cikket