Shaqiri: Nem vakációzni jöttem

MH/ MTI
2024. június 13. csütörtök. 16:49

A 32 éves játékos kiemelte, a korábbi sajtóhírekkel, valamint Murat Yakin szövetségi kapitány nyilatkozata ellenére fizikálisan készen áll a tornára, amire azért jött, hogy ha kell, minden meccsen az elejétől a végéig a pályán segítse csapatát.

„Már-már kínos, hogy bármi, ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolnom kell” – mondta a hetedik nagy tornájára készülő labdarúgó. A svájciak a selejtező-sorozatban tíz mérkőzésből csak négyet megnyerve jutottak ki az Eb-re azok után, hogy három évvel ezelőtt egészen a negyeddöntőig meneteltek.

„Imádom ezeknek a tornáknak a feszültségét, amit sehol máshol nem tapasztalhatsz meg. Amióta tagja vagyok a nemzeti csapatnak, folyamatosan fejlődünk, amivel együtt nőtt a riválisaink irányunkba mutatott tisztelete is. Sok játékosunk meghatározó tagja klubcsapatának is, legutóbb pedig közel voltunk az elődöntőhöz is” – emlékezett vissza a legutóbbi tornára a Chicago Fire középpályása. A svájciak három éve a világbajnok franciák nyolcaddöntős búcsúztatása után büntetőkkel kaptak ki a spanyoloktól.

Az idei kontinenstorna második találkozója, a magyar–svájci összecsapás szombaton 15 órakor kezdődik Kölnben.

Elolvasom a cikket