UNICEF: Egyetlen ország sem képes a fejlődésre, ha a lakosság felét kizárja az oktatásból

MH/ MTI
2024. június 13. csütörtök. 20:16

„Ezer nap telt el azóta, hogy az afganisztáni lányokat kizárták a középiskolai oktatásból” – írta Catherine Russell, az UNICEF ügyvezető igazgatója csütörtökön kiadott közleményében, amelyben felszólította a tálib vezetést, hogy „azonnali hatállyal” engedélyezzék az összes afgán fiatal számára a tanulás lehetőségét. A nemzetközi közösséget annak az egymillió afgán lánynak a támogatására szólította fel, akiknek „most nagyobb szükségük van a segítségre, mint valaha”.

A nyugati katonai erők 2021-es kivonulása után az Afganisztán feletti uralmat átvevő tálibok úgy tartják, hogy a lányok elemi iskola utáni továbbtanulása nem összeegyeztethető az iszlám törvények szigorú értelmezésével.

A kezdetben „mérsékeltebb” uralmat ígérő tálibok a hatalomátvétel után nem sokkal szigorú intézkedéseket vezettek be a nőkkel szemben: kizárták őket először a felsőoktatásból, a legtöbb munkahelyről, továbbá megtiltották számukra a parkok és más közterületek látogatását is.

Az idei márciusi tanév a középiskolákban lányok nélkül kezdődött, akik a jelen szabályok szerint hatodik osztály fölött kizárólag vallási oktatásban részesülhetnek. A megnyitó ünnepségen női újságírók sem lehettek jelen.

Az UNICEF ügyvezető igazgatója ezt a lányok szisztematikus kirekesztésének nevezte, ami meglátása szerint „nemcsak az oktatáshoz való joguk durva megsértését jelenti, de beszűkíti a lányok lehetőségeit, és a mentális egészségük romlásához vezet”.

Elolvasom a cikket