Az Európai Parlamenti választások eredménye üzenetértékű, hiszen akár számos – többek között az osztrák, a francia, a magyar és a német – választási eredmény azt mutatja, hogy a nyugat-európaiak sokkal inkább az orosz–ukrán háború – és a gazdasági téren is bizonytalanná tett európai helyzet – lezárásának elérését várják el a vezetőiktől és az Európai Uniótól magától is, nem pedig a háború további finanszírozását támogatják.
Az európai parlamenti választások eredményei és a közvéleményben tapasztalható, háborúellenes hangulat egyértelmű üzenetet küld a NATO-nak, az USA-nak és Európának: a katonai megoldások mellett nagyobb figyelmet kell fordítani a diplomáciai és békés eszközök használatára. A politikai változások és a közvélemény nyomása arra ösztönözheti a nagyhatalmakat, hogy átgondolják jelenlegi stratégiájukat, és keressenek alternatív megközelítéseket a konfliktus kezelésére.
Békepárti, migrációellenes jobboldali győzelmet hozott az európai parlamenti (EP-) választás
Ausztriában, ahol az ID-hez tartozó Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) végzett az első helyen, 6 mandátumot szerezve, valamint az EPP-tag Osztrák Néppárt lett a második, 5 mandátumot szerezve.
Franciaországban, ahol a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés elsöprő győzelmet aratott, 30 mandátumot szerezve (a szavazatok 31,4 százalékát magáénak tudva, 10 százalékpontot javítva a 2019-es eredményekhez képest), a második helyezést Emmanuel Macron pártja, a Reneszánsz érte el, mindössze 13 mandátumot (és a szavazatok 15 százalékát) szerezve.
Magyarországon, ahol a békepárti álláspontot képviselő kormánypártok 11 mandátumot, vagyis a megszerezhető képviselői helyek több mint 52 százalékát tudhatják magukénak. A miniszterelnök szerint „az emberek világosan megüzenték: békét akarnak”.
Németországban, ahol a CDU/CSU nyerte az EP-választást, 29 mandátumot szerezve, a második pedig az egyre erősödő, a németországi pártok közül szinte egyedüliként a migrációt elutasító AfD lett, ezáltal 15 képviselőt delegálhatnak az EP-be. Történelmi mélypontra süllyedve az SPD mindössze 13,9 százalékot ért el (2019-ben 15,8 százalék), 14 képviselői helyet szerezve, ezzel megelőzve a leszereplő Zöldeket, akik az öt évvel ezelőtti, rekordértéküket szinte megfelezve, 11,9 százalékot kaptak (2019-ban, 20,5 százalék).
Olaszországban, ahol a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvériség (FdL), az ECR (Európai Konzervatívok és Reformisták) vezető ereje nyerte a választást, 24 mandátumot szerezve.
A háborúpárti politikusok egy része felmérte a „kijózanító üzenet” súlyát, érezve, hogy nincs mögöttük kellő támogatás, és ezáltal nem bírnak népi legitimációval. A súlyos vereségre tekintettel a francia elnök bejelentette, hogy feloszlatja a nemzetgyűlést, és június 30-ra el fogja rendelni a nemzetgyűlési választás kiírását (második forduló: július 7.). Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke üdvözölte Macron döntését, és kijelentette, hogy pártja kész átvenni a hatalmat, ha a franciák bizalmat szavaznak nekik.
Hétfő hajnalban Alexander De Croo belga kormányfő bejelentette, hogy liberális pártjának gyenge szereplése (9,9 százalék) miatt benyújtja lemondását. Két jobboldali formáció, az Új Flamand Szövetség (N-VA) és a Flamand Érdek is sokkal jobb eredményt ért el De Croo pártjánál (előbbi 17,1, utóbbi 14,1 százalékot).
A NATO és az Egyesült Államok felé üzenet az EP-választás a tekintetben, hogy az európai polgárok jelentős része jól láthatóan nem akar olyan új, tartós, militarizált hidegháborút a geopolitikai határok Kelet felé tolásával, mint amilyenben egyes transzatlanti katonai vezetők és nyugati politikusok gondolkoznak.
Szemmel láthatóan legalább részben célt ért a választók békét és változást akaró üzenete, ugyanis szerdán az ukrajnai békét és a brüsszeli változást zászlajára tűző Magyarországra látogatott és Orbán Viktorral egyeztetett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. A magyar miniszterelnök elmondta, hogy hazánk azon kevés országok közé tartozik, akik teljesítik az összes vállalt kötelezettségüket: a védelmi kiadásaink meghaladják a GDP két százalékát, és a húszszázalékos képességfejlesztési célt is bőven eléri az ország. Magyarország légtérrendészeti feladatokat is ellát Szlovákia, Szlovénia esetében, és időről időre a Baltikumban is. Magyarország NATO-összekötő nagykövetség fontos közép-ázsiai és afrikai országok felé.
Magyarország az orosz–ukrán háború kapcsán garanciát kapott arra, hogy az ország területén kívül nem kell részt vennie katonai akcióban, és nem kell sem pénzt, sem embert adnia a háborúhoz, továbbá Magyarország területét nem lehet felhasználni a háborúba történő bekapcsolódás céljából. A NATO területén kívüli bármilyen akcióban történő részvétel csak önkéntes lehet.
Ez a biztonságunk garantálása mellett azért fontos, mert a legutóbbi magyarországi EP-választáson a legfontosabb eldöntendő kérdés a háború és béke kérdése volt, és a magyar polgárok arra adtak mandátumot a kormánypártoknak, hogy Magyarország a NATO területén kívüli katonai akcióban ne vegyen részt.
A hidegháború vége óta nem volt olyan erőteljes a NATO fellépése, mint az elmúlt években, jelentős – orosz szemszögből nézve provokatív – hadgyakorlatokat tart, és katonákat is küld a szövetség keleti határára; bár a NATO vezetői szerint ezt nem azért teszi, hogy háborút provokáljon, valójában az ilyen magatartással és kommunikációval hozzájárulhat a háború lehetséges eszkalációjához.
Mi kell még ahhoz, hogy ezek a nagyhatalmak hátrébb lépjenek ettől a háborútól?
Elsősorban több bölcsesség és belátás a brüsszeli vezetők, illetve a nyugati nagyhatalmak részéről, az, hogy figyelembe vegyék végre, milyen újabb és újabb jelentős anyagi terhet ró az EU lakosságára a harcok – és az így működőképtelen ukrán állam – további finanszírozása, amely ráadásul lehetővé teszi a háborús konfliktus elhúzódását és esetleges eszkalációját is.
Komoly figyelmeztetésnek kell hogy vegyék az európai polgárok EP-választáson kifejezett akaratának szavazatokban való megnyilvánulását. Az irányt világosan kijelölték az európai választók: a vasárnap lezárult, négynapos választás nyomán az új EP-ben több lesz a szuverenista, nemzeti érzelmű és békepárti képviselő, mint eddig, és kevesebb lesz a mainstream liberális és zöldpárti politikus.
A részleges, de markáns jobbra tolódás számos fontos politikai területre hatással lehet a következő ötéves ciklusban: ugyan a kül- és védelempolitika kérdései elsősorban az EU tagállamainak, nem pedig az EP-nek a hatáskörébe tartoznak, az EP-választás eredményeinek mégis lehet majd érezhető kihatása az EU Ukrajnának nyújtott támogatására és általában a katonai ügyekre.
Az EP-választások során megerősödött jobboldali pártok, amelyek kritikusabbak a háborúval szemben, további nyomást gyakorolhatnak a politikai mainstreamre, hogy békésebb megoldásokat keressenek. Az unióban meghatározó szerepet betöltő Németország és Franciaország kormányainak is reagálniuk kell a választási eredményre – amely voksolás egyfordulós, arányos, listás mivolta miatt felért egy széles körű, rendkívül reprezentatív közvélemény-kutatással. Ez részben megtörtént, hiszen Emmanuel Macron francia államfő időközi parlamenti választás megtartását kezdeményezi, miután pártja mintegy feleannyi voksot szerzett, mint a radikális nemzeti jobboldal vezető ereje. A kampányban Macron kötelezte el magát leginkább amellett, hogy az Ukrajnában zajló háborúba nyugati katonákat kellene küldeni, így az ukrán vezetés számára egyértelműen negatív hatással lenne, ha fordulat következne be a francia politikában egy parlamenti választás nyomán.
Fontos megjegyezni (a brüsszeli háborúpárti politikával összefüggésben), hogy az (új) Európai Bizottság (EB) védelmi ipari programjához, amely az orosz–ukrán háborúval összefüggő, katonai célok megvalósítását is célozza, mind az uniós kormányok, mind az EP részéről egyetértésre van szükség az EU-n belül. Az EU-n belüli erőpolitika gyakorlata a háború kérdésében csak tovább élezheti a konfliktusokat, különösen Közép-Európa egy részével, de ami igazán hatással lehet Európára, az az idén november 5-én esedékes amerikai elnökválasztás.
Kenneth Rogoff Thomas D. Cabot, a Harvard Egyetem közpolitikai és közgazdaságtan-professzorának cikke szerint a világgazdaság számára a háború okozta üzemanyag- és élelmiszerhiány, az energiaár-növekedések súlyosbítják a világjárvány utáni inflációt, amely a világ nagy részén már több évtizedes csúcsot ért el. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az EU a vártnál lassabban lábal ki a háborús gazdaságból. Úgy gondolja, erre rámutat az is, hogy a német gazdaság és a külpiacok gyengélkednek, és nem látni, meddig tart ez az állapot. A háború okozta gazdasági nehézségek közvetlen hatással vannak a lakosság megélhetési költségeire. Ez a gazdasági instabilitás tovább fokozhatja a társadalmi elégedetlenséget és nyomást a kormányokra, hogy változtassanak a politikájukon és a fegyveres konfliktusok elkerülésére koncentráljanak.
A külső nyomás és a diplomáciai közvetítés kulcsfontosságú lehet abban, hogy elősegítse a konfliktus befejezését. Erik J. Grossman, a US National War College kutatója szerint például Törökország közvetítése segíthet a fegyverszüneti megállapodások előmozdításában.
A jobboldali erők előretörése az EP-választásokon jó példa arra, hogy a háború finanszírozásával, a globalizációval és a bevándorlással szembeni elégedetlenség milyen konzervatív és szuverenista visszahatást tud előidézni egyes nyugati demokráciákban is. Bár a fentiekre Donald Trump 2016-os győzelme kiváló példa, általánosságban mégis elmondható, hogy alapvető különbségek vannak Európa és az Egyesült Államok politikai dinamikái között, amelynek fő oka az, hogy Európa egyes nemzetállamai mindmáig erős belső és külső szuverenitással, alkotmányos önazonossággal bíró politikai egységek az USA tagállamaihoz képest.
Az európai választás jó példával járhat elöl, rámutatva, hogy a jelenkor kihívásaira a szuverenista, nemzeti érdek mentén történő politizálás a megoldás. Ezt láthatják az Egyesült Államokban, Trump győzelmére pedig jelenleg jó esély mutatkozik, azonban ennek nem az EP-választást tekinthetjük elsődleges okának, hanem – többek között – azt, hogy az amerikai választók akár dühösebbek, elkeseredettebbek, kétségbeesettebbek is lehetnek a nyugat- vagy közép-európaiakhoz képest sokkal kevésbé robusztus szociális védőháló és a tengerentúli egészségügyi rendszer (és annak hatékonytalan voltát tükröző mutatók) borúsabb állapota miatt.
A növekedést serkenteni hivatott fontos költségvetési erőforrásokat inkább pazarló bideni gazdaságpolitika („Bidenomics”) nem hozott átütő, érdemi eredményt, és így különösen a fehér középosztály relatív gazdasági, társadalmi helyzete nem sokat javult az utóbbi években.
Az amerikai államadósság 23 százalékkal emelkedett szűk három év alatt, azaz a 2020 végén mért, csaknem 27 ezer milliárd dollárról 2023 végéig mintegy 33 ezer milliárd dollárra nőtt, és Amerikának még mindig hatalmas kereskedelmi hiánya van, miközben az ipara (pl. chipgyártás) jelentős mértékben kitett maradt Kína irányában.
Megélhetési válság, amelyet Biden kormányzása nem tudott kezelni: az átlagos reál órabér 2,5 százalékkal csökkent a Biden-adminisztráció három éve alatt, a szokásos heti mediánkereset pedig 3,2 százalékkal csökkent. Biden elnök hivatalba lépése óta a fogyasztási cikkek ára 17,2 százalékkal nőtt, és egy átlagos amerikai háztartás havi jelzálog-törlesztőrészlete a duplája annak, mint amennyi három évvel ezelőtt volt.
Az amerikai háztartások valós mediánjövedelme 2022-ben 74 580 dollár volt, amely 2,3 százalékos csökkenés 2021-hez képest. Az Egyesült Államok és az EU a védelem és a biztonság terén is szorosan együttműködik, ugyanis az EU-tagállamok többsége – 23 a 27 tagállamból – az Egyesült Államok szövetségese a NATO-ban, amely a világ legnagyobb biztonsági szövetsége. Ezáltal az EP összetétele befolyásolhatja az EU hozzáállását a NATO-hoz.
A BBC szerint az EP-ben megerősödő szélsőséges vagy antitranszatlanti erők esetlegesen gyengíthetik az EU-n belüli védelmi együttműködést és az egyes tagállamok katonai kötelezettségeit az esetleges konfliktusokban. Ez közvetlen hatással lehet az Egyesült Államokra, amely számára kritikus fontosságú, hogy megbízható és erős európai partnerekkel dolgozzon együtt a NATO-ban.
Matt Schlapp, a CPAC vezetője úgy fogalmazott a magyar miniszterelnökről, hogy „Orbán sokak figyelmét felkeltette, köztük sok amerikaiét is, akik aggódnak a család hanyatlása miatt”. Még ha Magyarország – sőt az egész EU – gazdasági súlya és katonai ereje kisebb is, mint az Egyesült Államoké, mégis inspirálhatjuk az amerikai politikusokat, a választóink pedig példát mutathatnak a novemberben Amerikában voksoló polgároknak. „Ami tetszik benne, az az, hogy valóban kiáll a népe szabadsága mellett az EU zsarnoksága ellen” – mondta Matt Schlapp Orbán Viktorról.
Donald Trump korábbi tanácsadója, Steve Bannon podcastjában „tektonikus lemezeltolódásnak” nevezte az EP-választást. Ez is jól mutatja, hogy az amerikaiak is figyelemmel kísérik az Európában zajló folyamatokat, ezáltal valamilyen szintű befolyással bír az EP-választás a tengerentúlon is.
Natasha Lindstaedt, az Essex Egyetem professzora a balliberális CNN-nek fejtette ki – objektivitást erősen mellőző – álláspontját arról, hogyan befolyásolhatja az európai szavazás az amerikai politikát, különösen a szélsőjobboldali pártok jó szereplése.
A professzor szerint az EU-ban megerősödő, szélsőjobboldali pártok a demokrácia, az emberi jogok és az unió leépítésén fáradoznak. Nehéz megjósolni, mi történne, ha Trump nyerné meg a választásokat, valószínűleg káosz és fejetlenség alakulna ki – mondta. Annak ellenére, hogy Biden sem mindenben értett egyet az európai vezető politikusokkal, az nem volt kérdéses, hogy mindannyian kiállnak Ukrajna mellett, és elítélik az orosz agressziót. A most megerősödő, szélsőjobboldali pártok viszont vétóval vagy Oroszország egyértelmű támogatásával helyezkednek Ukrajnával szembe. Lindstaedt úgy véli, hogy mivel Trump és a szélsőjobboldali pártok bevándorlásellenesek, mindkettő győzelme együtt különösen veszélyes lenne a demokráciára.
A Brookings oldalán olvasható elemzés szerint az EU és egyes tagállamai az Egyesült Államok legfontosabb partnerei a nemzetközi rend védelmében, amelyet a liberális demokratikus intézmények és folyamatok, a jogállamiság, az alapjogok védelme, valamint a többoldalú fórumokon keresztüli, nemzetközi együttműködés jellemez. Különösen a fokozott geopolitikai feszültségek, a kiújuló nagyhatalmi verseny és a demokrácia elleni, tekintélyelvű (belső és külső) fenyegetések idején stratégiai jelentőséggel bír az USA számára, hogy hasonló gondolkodású partnerei vannak az EU-ban – az EP és az EB –, akik elkötelezettek ezen értékek mellett itthon és külföldön egyaránt. Az USA és az EU a védelem és a biztonság terén is szorosan összefügg egymással: a 27 EU-tagállam közül 23 a NATO tagja. A transzatlanti szövetségesek erős partnerek voltak Ukrajna támogatásában is Oroszország brutális és illegális, teljes körű háborújára válaszul. Az USA saját biztonsági és védelmi álláspontja szempontjából tehát fontos, hogy olyan európai partnerek legyenek, akik osztják az Egyesült Államok értékelését az észak-atlanti térség biztonsági fenyegetéseiről, és elkötelezettek a nemzeti védelmükbe való befektetés mellett a szövetség megerősítése érdekében. Ráadásul az európai ECR- és ID (Identitás és Demokrácia)- csoportokat célzó, titkos orosz befolyási műveletek , valamint egyes nemzeti szélsőjobboldali pártok nyílt barátsága a Kreml felé nemcsak az európai biztonságot veszélyezteti, hanem az Egyesült Államok és a transzatlanti közösség biztonságát is.
Az EU – mint a hasonló gondolkodású liberális demokráciák közössége – kritikus partner a technológia és a mesterséges intelligencia, az energia és a természeti erőforrások, valamint az éghajlatváltozás globális irányítási struktúráinak fejlesztésében.