Jelenleg pattanásig feszültek a politikai ellentétek a Balkánon. Nem újkeletű problémáról van szó, a válság már régóta parázslott, de az ukrajnai háború új dimenziót adott a konfliktusnak. A helyzetet most az élezte ki, hogy július 11-ét a srebrenicai népirtás nemzetközi emléknapjává nyilvánította az ENSZ-közgyűlés. Magyarország ellenezte az ENSZ közgyűlésében a terv elfogadását, nemmel szavazott, mert hazánk úgy véli, hogy ez újabb feszültség forrássá válik a Balkánon.
Így is történt. Az ENSZ döntése felszínre hozta a Boszniából kiválni akaró szerbek aktivizálódását. A világszervezet éppen a kívánt célt, a felek megnyugvását nem érte el. Most ismét Boszniában kulminál a Balkán összes feszültséggel terhelt problémája, a boszniai nemzetiségi ellentétek kisugárzásának okán.
Milorad Dodik, a Bosznia-Hercegovina részét képező boszniai Szerb Köztársaság vezetője ugyanis népszavazást akar kiírni az általa vezetett terület elszakadásáról. Bosznia-Hercegovina két entitásból áll, a bosnyákok és horvátok lakta Föderációból és a szerbek által igazgatott boszniai Szerb Köztársaságból.Ez utóbbi akar kiválni a balkáni államból. És nem először.
A szerbek most azt sérelmezik, hogy az egykori Jugoszláviának a haláltusájában nem csak bosnyákok és horvátok, de szerbek is meghaltak, de róluk a nemzetközi közösség megfeledkezik. Dodik szerint az ENSZ-határozat „démonizálja az egész szerb népességet”. A boszniai Szerb Köztársaság államfője arról írt, hogy Bosznia-Hercegovina véget ért, és már csak annyi feladat maradt, hogy békében elváljanak, és jó szomszédok maradjanak a bosnyák-horvát föderációval, azaz a másik államalkotó entitásával.
Ennek a tervnek a megvalósítása láncreakciót indíthatna el. Felszínre hozhatja az első világháború után, Jugoszláviába – előző nevén Szerb-Horvát-Szlovén Királyság –, nagyhatalmi erőszakkal belegyömöszölt nemzetek egymás közötti ellentéteit. A délszláv háborúkat amerikai és európai uniós nyomásra úgy zárták le, hogy a szétesett Jugoszlávia belső közigazgatási határait vették alapul és ettől mind a mai napig a „közvetítő” hatalmak egy centit sem hajlandóak engedni.
Mindenki attól fél, hogy egy végtelenített láncreakció indulna el, amelyet csak egy jelentősebb nemzetközi katonai akcióval lehetne megfékezni. Inkább maradjon a jelenlegi állapot, bár azzal mindenki egyetért, hogy ez messze van az ideális körülményektől. A kérdés csak az, hogy meddig lehet ezt helyzetet fenntartani? A boszniai szerbeknél betelt a pohár.
A dolog lényege, hogy az egyes etnikai választóvonalak nem esnek egybe az államhatárokkal. Ismerős a helyzet. Az egész problémahalmazt Ördögh Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának docense 2022-ben megjelent tanulmányában aprólékos részletességgel dolgozta fel.
A szerző a nyilvánosságra került, az úgynevezett „non-paper” terv „nyomvonalát” követi. A máig ismeretlen auktor – erre utal a „non-paper” kifejezés – az egykori Jugoszláviára kiterjedően egy teljes területi átrendeződés megvalósítását tartaná megnyugtató megoldásnak, a még mindig jelen lévő etnikai ellentétek feloldásra.
Az elképzelés szerint Bosznia-Hercegovina feldarabolásával létrejöhetne Nagy-Horvátország és Nagy-Szerbia, valamint Koszovó és Albánia egyesülésével Nagy-Albánia.
Ördögh Tibor ezután így folytatja: A javaslat egyik sarokköve szerint a mai Bosznia-Hercegovinát három részre osztanák: a Szerb Köztársaság entitása Szerbiához csatlakozna, a boszniai horvátok lakta területek Horvátországhoz, a bosnyákok önálló államban élnének tovább. A „non-paper” másik sarkalatos pontját Koszovó Albániával való egyesülése jelenti. A dokumentum tartalmaz olyan további „kiigazításokat” is, mint az albánok lakta észak-macedón és montenegrói területek Albániához csatolása.
Mindezen koncepciók beleillenek a nemzetek nacionalizmus-történetébe, ugyanis a nagyállami elképzeléseiket már évszázadok óta szeretnék megvalósítani, amelyekért háborúkat is vívtak egymással
Az elképzelés azonban csak elméletileg hozná el a Balkánon a nyugalmat, mert több buktatója is van. Mindegyik állam a másik javára kapna területet, vagyis kölcsönösen le kellene mondaniuk országaik egy részéről. Már ez önmagában is elég lenne ahhoz, hogy az egykori Jugoszlávia tagköztársaságai egymásnak essenek.
A másik probléma, hogy a különböző nemzetek mozaikszerűen élnek az egykori délszláv állam területén. Igazságos határokat nem lehet húzni, tehát egy újabb ok az ellenségeskedésre.
Már csak azért is, mert jelen vannak a történelmi „követelések” is. Például Szerbia, mint a szerbség ősi földjét akarja egész Koszovót magáénak tudni, bár az egykori jugoszláv tartományban ma már az albánok vannak többségben. És akkor még nem beszéltünk a nagyhatalmi befolyásról, amely érdekszférákra osztotta az egész Balkánt.
Az Egyesült Államok alaposan „bevásárolt”, mert ma már Szerbia és Bosznia kivételével az összes többi ország a NATO tagja. Washington erős hírszerzési és egyéb katonai létesítményt hozott létre a NATO-hoz csatlakozott balkáni államokban.
De a törökök sem hagyták magukat. Törökország kihasználta az üres teret, és növelte befolyását Bosznia-Hercegovinában a muszlim lakosság körében. Mecsetek és iskolák építése és restaurálása, az oszmán-török történelem kiemelkedő személyiségekről elnevezett utcák, megannyi pénzbeli támogatás a különböző boszniai beruházásokhoz, mindez azt jelenti, hogy Törökország jelen van Boszniában.
De a törökök itt nem álltak meg, mert a szerbekkel is jó viszonyt alakítottak ki. Törökország jelentős támogatást ad a Belgrád-Szarajevó autópálya megépítéséhez. Ez óriási jelentőséggel bír, mert Bosznia teljesen el van zárva az európai fő közlekedési úthálózattól. Az új, többsávos autópálya viszont mind a szerb, mind a bosnyák közösség számára jelentősen lerövidíti az EU-ba való utazást.
A törökök Szerbiával és a boszniai szerbekkel kapcsolatban az orosz érdekszférába „tévedtek”. Oroszországnak a Balkánon hagyományos szövetségesei a szerbek. Ne felejtsük el, hogy Ferenc Ferdinánd Habsburg-trónörökös és várandós feleségének meggyilkolása – ami aztán az első világháború kirobbanásához vezetett – mögött is a cári titkosrendőrség állt. A két nemzet közötti szoros kapcsolat máig megmaradt. Két évvel ezelőtt Szerbia 30 T-72MS tankot, valamint ugyancsak 30 gyalogosokat szállító BRDM-2 páncélos járművet is kapott ajándékba Oroszországtól.
Jellemző a két ország kapcsolatára, hogy Milorad Dodik Oroszországból üzente meg a boszniai szerbek tervezett függetlenségi népszavazási elképzelését. A Szentpétervári Gazdasági Fórumon beszélt erről, ahol egy nappal korábban Vlagyimir Putyinnal is tárgyalt.
Dodik kijelentette, hogy nézetei a Balkán jövőjét illetően egybeesnek az orosz elnökével.
A boszniai Szerb Köztársaság vezetője szerint csak idő kérdése, hogy mikor kerül sor a függetlenségről szóló népszavazásra. Mint mondta: biztosak vagyunk benne, hogy a jelenlegi szakaszban már elég történelmi és egészében véve civilizációs érettség és megértés áll rendelkezésre ahhoz, hogy világos legyen, hogy ennek – mármint a népszavazásnak – „meg kell történnie és meg is fog történni” – fogalmazott Dodik.
Szóval, a fentiek szerint nagyon is elképzelhető, hogy a globális Kelet és a globális Nyugat, az ukrajnai háború „farvizén”, a Balkánon is összecsaphat.
Ami azért nagyon veszélyes, mert, mint említettük, a Balkánon csak két állam nem tagja a NATO-nak. Tehát nem elképzelhetetlen, hogy más külső hatalmak is beavatkozhatnak. Kérdés még az is, hogy a nyugati katonai védelmi rendszer visszatartó ereje mennyire képes felülírni a Balkánon élő nemzetek több évszázadra visszanyúló egymás iránti ellenszenvét.
