Halmosi Péter: Hamar kaptuk a gólt és csak későn tudtunk feljavulni

– Az első félidőben szerintem bealudtunk, nagyon ránk jöttek, sima svájci fölény alakult ki, de 0-1-nél még azt gondoltam, bármi megtörténhet, ám 0-2-nél ár nem voltam optimista, azt hittem ott a vége – fogalmazott Halmosi, aki szerint a második félidőben már jól játszottunk.

– Az egál is benne volt, mivel azonban kitámadtunk, kockáztatnunk kellett, ezért az újabb hibalehetőség is előfordulhatott, később kiderült, hogy ez utóbbi valósult meg. A csoportmeccseken mindenki biztonságra játszik, mi is úgy éreztem, hogy az ikszért futottunk ki, aztán hirtelen gólt kaptunk, és csak későn tudtunk átbillenni, más arcot mutatni – tette hozzá „Cucu.”

Halmosi szerint – a Svájc elleni vereség után – a szerdai, németek elleni meccsen mindent egy lapra kell feltenni és támadni, nyerni kell, de kikapni biztosan nem szabad. A szombathelyiek egykori ikonja azt mondja, más meccs lesz a 2.fordulóban lebonyolítandó összecsapás, hiszen másképp állnak majd hozzá a németek is, mert már 3 ponttal rendelkeznek, de nekünk mindenképp támadni kell, nem kaphatunk ki.

Elolvasom a cikket