Háromnapos, egyoldalú tűzszünetet hirdettek a pakisztáni tálibok

MH/MTI
2024. június 16. vasárnap. 19:44

A hétfőn tartott Eid al-Adha okán hirdetett fegyvernyugvás lehetővé teszi a muszlim hívőknek, hogy zavartalanul részt vehessenek a mecsetekben és nyílt tereken tartott ünnepi imádságokban anélkül, hogy a szélsőségesek támadásaitól kellene tartaniuk.

A Tehrík-i-Talibán Pakisztán bejelentése szerint a pakisztáni nép követelésére döntöttek a tűzszünet mellett. Ugyanakkor az iszlamisták figyelmeztettek, hogy harcosaik megvédik magukat, ha a biztonsági erők rájuk támadnának.

A TTP felbátorodott azt követően, hogy a szomszédos Afganisztánban 2021 augusztusában az afganisztáni tálibok mozgalma átvette a hatalmat a nyugati erők kivonása nyomán.

Ez a második alkalom, hogy 2021 óta a TTP fegyverszünetet hirdet. A legutóbbi tűzszünetet 2022-ben mondták fel, azóta pedig a szélsőségesek fokozták az elsősorban biztonsági erők ellen elkövetett támadásaikat. Az erőszakhullám tovább terhelte Pakisztán és az afganisztáni tálibok viszonyát tekintettel arra, hogy Iszlámábád szerint a TTP vezetőinek többsége a szomszédos ország területén rejtőzködik. A pakisztáni vezetés mindemellett azt állítja, hogy a TTP afgán területről indít támadásokat. A TTP és Kabul is tagadja ezeket a vádakat.

Elolvasom a cikket